Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2015

Bagdy Emőke - Hogyan lehetnénk boldogabbak?

Nővéremtől kapott karácsonyi ajándékomat Január végén sikerült végre kiolvasnom.Talán kevesen tudják, de Bagdy Emőke lett a Jobb Veled A Világ boldogságprogram fővédnöke.A hogyan lehetnénk boldogabbak című könyve kapcsolatba hozható is lehetne a boldogságprogrammal,mivel amúgy nagyon jó és hasznos dolgokat ír, köztük olyan dolgokat is, amiket a program keretein belül már gyakoroltunk is.Ilyenek pl a hála fontossága, az optimizmus gyakorlása, jó cselekedetek, apró örömök.Ezek mellet még kitér Müller Péterhez hasonlóan a szerepek és a nőiesség megélésének fontosságára is.  Az nem kérdés sosem, hogy a változás először önmagunkban kezdődik. A felismerés, az elfogadás az elsődleges dolog a továbblépéshez. Aki esetleg nem csatlakozott a szeptemberben induló ingyenes boldogságprogramba,ahol 10 hónap alatt ingyenesen megtanulhatjuk, hogy hogyan lehetnénk boldogabbak, annak ajánlom,hogy ha szeretné az életébe a változást,ebből a könyvből is megtanulhatja,illetve elsajátíthatja. Szerintem nagyon

A férfi és a nő kapcsolata

A férfi és a nő kapcsolata már évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget. Müller Péter ezt a fontos kérdést jelentős műveiben is feldolgozta, mint pl: Szeretetkönyv, vagy a  Férfi élet Női sors című könyveiben. Vajon mitől nő a nő ? És mitől férfi a férfi? Ősidőktől kezdve különböző szerepeket osztottak fel egymás között az emberek. A férfi feladata volt a vadászás, a nőké pedig a gyűjtögetés és a gyermeknevelés. Ahogy változott az idő a férfi szerepe a munkába járás a nő szerepe a házimunka lett. Manapság a két nem között egyenlőség van, de nem volt ez mindig így. A férfiak a történelem során mindig elnyomták a nőket, nem kaptak tiszteletet, sem pedig beleszólást a saját életükben. Rengeteg érdekházasság is született a pénz, a vagyon és a nemesi címek megszerzése miatt is. William Shakespeare szavaival élve: "Színház az egész világ és színész benne minden férfi és nő." A 16. században született Shakespeare egyik világhírű drámája, amit bizonyára sokan ismernek a Rómeó és J

Vegetáriánus találkozó

Kép

Békéljmeg önmagaddal!

A változás a természetes élet velejárója. Nem szabad a múltban ragadni,tekintsünk rá úgy,mint egy tanitó mester. Bizonyára az emberek a hibáikból tanulnak a legtöbbet. Egyszerüen csak fogadd el a múltad,vedd tudomásul,hogy volt és lépj tovább egy új élet felé. Ne enged.hogy a múltad hatással legyen a jelenedre. Ezért ne hallgass azokra,kik a múltad  miatt ítélkeznek feletted. Te tovább léptél,ők még leragadtak. A tegnap már történelem,így mindig van lehetőséged újra kezdeni,és olyanná válni,aki lenni szeretnél.

Fogadd el és köszönd meg!

Már sokat írtam az önbizalom fontosságáról(igen,akik figyelmen követik a blogomat tudják. :D ) És valójában,most arról szeretnék írni,hogy merjétek már elhinni végre,hogy Mi MIND SZÉPEK VAGYUNK!!!  A kisugárzás az egyik legfontosabb érték, ha  azt látják rajtad hogy megvagy elégedve magaddal, magabiztosan jársz, mások is olyannak fognak téged látni. Igen, erről már sokat írtam , de hogyha valaki megdicséri a külsődet, hogy milyen jól nézel ki, vagy szép a szemed ilyesmi, csak mondd azt, hogy KÖSZÖNÖM.  Ezzel arra akarok célozni, hogy ha mi magunk nem is látjuk, de más még megláthat bennünk olyat, ami vonzóvá tesz minket. Higgyük el a kedves szavakat és ne álljunk le vitatkozni az ellenkezőjéről. (mert régen én is ezt tettem) a legjobb megoldás, ha tudatában vagy az értékeiddel és ez nem az egoizmusról szól! :)  ha az ellenkezőjét bizonygatod egy részt a kedveskedő embert is megbánthatod, másrészt az agyad is elhiszi és olyanná válsz! Ne tedd, egyszerűen fogadd el és köszönd

6. Top 5 Siouxsie and the Banshees

Kép
Jee végre már ki tudom mondani a nevüket. Bár a Szuzi nekem még mindig fura. Nem rossz banda, és szerintem hallgatni is fogom. Tetszik a stílusa. 1. The passanger Ez a szám nem rég tudtam meg, hogy egy feldolgozás. Az eredetit Iggy pop nevéhez fűződik, lehet ezért volt olyan ismerős. Mindenesetre nagyon tetszik és ez volt az első szám, amit hallottam tőlük. 2. Arabian Knights Az eleje elég fura, mert úgy kezdőik, mint egy régi film. Viszont, ami megtetszett ebben a számban az az, hogy az eleje másabb stílust ad neki, mint a a refrén eleje, ahol már felpörög. 3. Candyman Ebben a számba Szuzi igazán kiereszti  a hangját. 4. Israel Én szeretem az Izraelita dolgokat, lehet tudatalatti ezért tetszett meg.  5. Hong kong garden   Akár egy Rolling Stones szám is lehetne.

5. Top 5 Bauhaus

Kép
Na őket nagyon nem szoktam hallgatni, de most mivel a kihívás megköveteli összeállítok egy top 5-öt belőle. Nem azért, mert rosszak lennének vagy nem tetszik, egyszerűen valahogy sosem jutott eszembe, hogy hallgassam, pedig tudom hogy léteznek/léteztek. Viszont a Bela Lugoshi's dead című számuk, ami mondhatni a leghíresebb nem tetszik. 1. She's In a parties Nem rossz szám, sőt. Tetszik a hangulata. 2. Crowds Elég érdekes ennek a számnak a stílusa, de nem rossz értelemben. A zongora nagyon szép benne, és hogy őszinte legyek kicsit ismerős is a zongora alap, hogy konkrétan honnan nem tudom. 3. All We Every Wanted Was Everithyng Egy nagyon szép szám, bár kicsit szomorkás hangvételű. 4. Passion of Love Ez egy nagyon jó szám, az egész hangulata tetszik, ahogy van. 5. Dark Entries Bár a listán az utolsó helyre raktam, de nagyon jó kis nóta. A hangszer elemek tökéletes komor hangulatot adnak neki. Igazából kicsit The Cure-os hatása van.

4. Top 5 Kátai Tamás (Thy Catafalque, Gire)

Kép
Legelőször a Thy Catafalque-t ismertem meg Trish blogjának köszönhetően, első hallásra beleszeretem és eleinte úgy gondoltam, hogy olyan zenét játszik, mint a The Moon and The Nightspirit, vagy az Omnia csak metál verzióban. Ugyan akkor nem rég döbbentem rá, hogy ez téves következtetés volt, mert valójában szerintem a stílusa közelebb áll sokkal a Ghymes nevezetű zenekarhoz, csak metálosabb stílusban Elvileg amúgy Avantgarde Post-black metál a stílusuk. Most döbbentem rá, hogy Kátai Tamás szóló projektje is igen csak kiváló és egy nagyszerű zeneszerző. Bár melankolikusabb zenéket szerez mégis annyira csodálatosa visszatudja adni azt a hangzás világot, amivel megszeretne minket ismertetni, ambient stílusban. A Gire is hasonló a Thy Catafalque projektjére, mind hangzás világban, szövegben csak némelyik számában több szerepet kapnak a hangszerek, a metál elemek és a hörgések, kicsit már olyan Black metálos a hangzása. 1. Thy Catafalque - Űrhajók Makón Talán ez a leglájtosabb daluk, ami el

3. Top 5 Ákos (vagy) Bonanza Banzai

Kép
Nagyon régóta nagyon szeretem Ákost és a Bonanza Banzai-t szóval az egyik legkedvesebb kihívásom ez. =) Viszont, nagyon nehéz dolgom van, mert szinte az összes számát szeretem :) Az előzőhöz képest, most változtattam is rajta, viszont a Beavatás egy nagy kedvenc albumom tőle. meg az... 1984. ^^ 1. Bonanza Banzai - 1984 A refrén ragadott meg először, a hangulata, a metaforák. Kedvenc. 2. Bonanza Banzai - Valami véget ért. A hangulata nagyon melankolikus, de mindig lenyűgöz Ákos munkássága, hogy ilyen nagyszerű dalszövegeket hogyan képes összehozni. 3. Ákos - Őszi tájkép Nagyon szép dal, amit az anyukája emlékére írt. 4. Ákos - Ilyenek voltunk Be rakhattam volna erre a helyre az induljon a banzai című slágerüket is, hiszen szerintem e mellet, az az első számú leghíresebb Bonanza vagy Ákos sláger. 5. Bonanza Banzai - Nézz rám A szövege az, ami nagyon megfogott, meg persze a refrénhez írt dal kompozíció.

2. Top 5 The Sisters of Mercy

Kép
Nem nagyon hallgattam őket, egy számuk tetszett. Viszont nem rossz banda, így fogom talán hallgatni többször is. Nem is tudom miért nem hallgattam eddig olyan napi rendszerességgel, mint amikor The Cure-t hallgatok. 1. Temple of Love Ez volt az első szám, amit hallottam tőlük, még a Myvip-es Gothic Town csoport alapítója mutatta és nagyon megtetszett. Bár lehet volt köze hozzá Ofra Haza-nak is. (Őt is nagyon szeretem) 2. Dominion Valamiért manapság a Trad goth banákra jobban rákattantam, mint a mai goth zenékre. A hangulatukban van valami, ami nagyon magával tud ragadni... Ennek  a számnak is tetszik a hangulata. Az énekesnek is nagyon jó hangja van. 3.More Ez a szám kicsit nagyon szinti poppos jellegű lett az elején, de szerintem nagyon illeszkedik az ének ritmusához is. A közepe fele meg persze felpörög és rockosabbá válik. 4. walk away Nekem ez a szám is szinit pop-ra hasonló. 5. Alice A dalnak kicsit eléggé komorabb hangulata van, de szerintem nagyon megállja a helyét ezen a listán

1. Top 5 Deine Lakaien

Kép
Trish blogjára hivatkozva újra neki futok a "Hallgassunk Dark jellegű zenét kihívásnak".... Ne haragudj Trish. :((( Katt ide , ha te is megcsinálnád. Szeretem, imádom.. Különleges zenei tehetség,  különleges hangszerekkel és még is dark kategória. A komoly zenei elemek is féltűnek itt-ott a zenéjükben, ami nem is furcsa abból a szempontból kiindulva, hogy a frontembernek klasszikus zenei végzettsége van. 1. Follow me Ez a szám azért fogott meg annyira, mert olyan musical beütésűnek tűnik és én amúgy is nagy musical és színház fanatikus vagyok, bár elég ritkán jutok el oda sajnos, sőt már nagyon régen nem voltam. 2. Love me to the end Ha jól emlékszem, ez volt a legelső szám, amit hallottam tőlük.  3.Away Szerintem nagyon össze passzol a klip és a zene is. Csoda szép hegedű is megszólal (a hegedű a kedvenc hangszerem) és még zongora is. Nagyon szép szám. 4.  Vivre Talán ez az egyetlen olyan számuk, amit franciául énekelnek és én is ismerem, hallgatni is szoktam. Nagy szép, 5.

Hálalevél mamámnak.

Kedves Mama! Augusztus 23-án volt négy éve, hogy elmentél és itt hagytál minket. Nem tudom, hogy hol lehetsz most. Talán fent vagy az égben az angyalokkal, talán itt vagy közöttünk valahol újjászületve, vagy talán egy párhuzamos univerzumban tengeted mindennapjaid,de abban biztos vagyok, hogy bárhol is vagy eljut hozzád a levelem.Tudom, hogy nem voltam mindig jó unoka, elég sokszor nem becsültelek meg eléggé, mikor még gyerek voltam és tudom, hogy az ember általában akkor jön rá ilyen dolgokra, mikor már nem tudunk bocsánatot kérni. De szerintem tudod, hogy mindig is szerettelek. Remélem érezted. Hajaj, nem is tudom hol kezdjem igazából.. Hálás vagyok neked, ugye tudod? Hogy miért? kezdjük a legelején, hogy jó anyuka voltál mind a három gyerekednek és nagyon jó nagymama! Hálás vagyok, hogy sokat adtál nekünk a szeretetedből. Hálás vagyok neked, mert 7 évesen elvittél az első színházi előadásra, amit elmondásod szerint kis izgágán tátott szájjal néztem végig,pedig féltél, hogy hogy fogo

Érzékszerveink csodái.

Mikor a lehunyó szemhéjaid kinyitod és érzékelni tudod a körülötted lévő világot. Látod mind azt, mit Gaia a földanyánk teremtett körénk. Beleszagolsz a friss levegőbe és érezheted az eső utáni természet, a Föld illatát. Mikor meghallod a vihar utáni csendet, vagy ha madárcsicsergés hangjára ébredsz. Felébredsz, hogy itt a tavasz. Hamarosan közeleg a nyár, a nyári meleg és érezheted bőrödön a napsugarait, vagy a hűsítő friss hideg-meleg váltó zuhanyt, és próbálnád, de nem tudod megfogni a víz sugarait, mert megfoghatatlan. Te még is látod, érzed, hallod a víz csobogását, megízlelni is meg tudod, de megfogni, a kezedben tartani nem lehet. Csak az aprócska víz cseppeket a tenyeredben egy pillanat erejéig. Egy pillanat, ami olykor elég hamar elszáll, de a pillanatok csodát rejtenek Őrizzük meg őket, ne csak egy pillanat legyen, hanem egy kellemes emlék, egy pillanat, mely több apró pillanatot rejt magában. Mikor leszakítasz egy friss gyümölcsöt, és megízleled a természet kincsét, feltöltő

Edgar Allan Poe - Come Little Children

Come little children I'll take thee away, into a land of Enchantment Come little children the time's come to play here in my garden of Shadows Follow sweet children I'll show thee the way through all the pain and the Sorrows Weep not poor childlen for life is this way murdering beauty and Passions Hush now dear children it must be this way to weary of life and Deceptions Rest now my children for soon we'll away into the calm and the Quiet Come little children I'll take thee away, into a land of Enchantment Come little children the time's come to play here in my garden of Shadows

Újrakezdés.

Sziasztok. Ma történt egy csúnya dolog, amiért töröltem az eddigi blogomat, viszont sokan írtátok, hogy remélitek majd újra kezdem. Köszönöm a biztatást, így úgy döntöttem újra neki futok. Sajnálom, hogy az előzőt törölnöm kellet, pedig már majdnem elérkeztem a 200. bejegyzéshez. =(