Filmek,amiket látnod kell. Franco Zaffirelli- Napfivér és Holdnővér

Úgy döntöttem ismét indítok egy új rovatot, még pedig: Filmek, amiket látnod kell címen. Elég sok olyan filmet szoktam nézni,  aminek van mondanivalója, elgondolkoztató ezért ilyen kategóriára lehet számítani.

A tegnapi negatívabb bejegyzésem után,most újra "tisztábban látok" és ennek hatására ebbe is belevágok. Bagdi Bella Lélekben Hozzád Emelkedem CD-je az imádkozásról szól többnyire, imákról, mantrákról. A hivatalos blogoldalán mindennap fel raknak egy számot az új albumról, ami csak 24 óráig lehet meghallgatni, utána már nem elérhető. Szerencsére ez a nap volt az, amikor 24 óráig meg lehet hallgatni Assisi Szent Ferenc imáját megzenésítve.(Ahhoz, hogy meghallgassátok regisztrálni kell)

Én nem igazán fogok filmismertetőket  írni,  én inkább arra megyek, hogy amilyen filmet választok arról elmondjam a saját filozófiámat is. Persze azért kicsit felvázolom a tényt, hogy körülbelül  mi a témája.


Sokáig, mikor megláttam a  képet nem vitt rá a lélek, hogy megnézzem. De egyszer,mikor nagyon unatkoztam gondoltam egye fene megnézem. És mondanom sem kell, hogy nem csalódtam  benne!

A történetről annyit mondanék, hogy egy férfi háborúból hazatérve furcsán kezd viselkedni és mindenki bolondnak tartja, néhány ember kivételével. 

Nos, Franco Zaffirelli Rómeó és Júliája gondolom mindenki számára ismererősen csenghet, de ez a film talán keveseknek lehet ismerős, ha jól emlékszem 72-es születésű, de nem vagyok benne  biztos,viszont teljesen biztos vagyok benne,  hogy a 70-es években készült, de ez látszik is rajta szerintem. Ami még lényeges kiemelnem a filmmel kapcsolatban az az, hogy zenés. Vannak benne énekek, de minimális.

És ez a fiú, akit olyan nagyon bolondnak tartottak Assisi Szent Ferenc volt. Sokáig nem tudtam, hogy kicsoda is ez az ember, viszont talán, amikor harmadjára láttam a filmet világosodtam meg,  hogy róla szól.

És egyáltalán nem volt bolond, az az életfilozófia, ami által megvilágosodottá vált, csodálatos!! Én is szeretnék úgy élni, mint egykor Ő, aki képes volt  minden vagyonát, hatalmát eldobni és önszántából koldusként élni, hogy a vagyon mennyire nem teszi boldoggá az embert. Nálam ez a film is egy olyan kategória,  amit egymás után bármeddig képes lennék végig nézni, mert az az igazi boldogság. Neki sikerült úgy élnie, ahogy szeretett volna. Végig sírtam, akárhányszor csak megnézem sírok, és ezek a könnyek az öröm, a hála és boldogság könnyek.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Életmódváltás. 30 napos kihívás teljesítve.

Sampontól az öntisztulásig.

Tabutéma: A nőiességről, avagy hogyan éld meg a nőiességed!

Elemezzünk dalszövegeket! Enigma- Return to Innocence