15. Top 5 Sopor Aeternus

Kár is lenne tagadni, hogy az MGC által ismertem meg. Sok adatlapban fel volt tüntetve kedvencek között és kíváncsivá tett. Bár Emilie Autumn-t is hasonlóan ismertem meg igazából.

Nővérem ha jól emlékszem pont a Sopor-ra használta azt a kifejezést, hogy "temetőzene."
Forrás
Még középsuliban az egyik énekóra alkalmával lehetett beszámolókat készíteni a kedvenceinkről. Naná, hogy a Sopor Aeternus-t választottam a különleges, nemhétköznapi stílusa miatt. Szerettem volna valami olyat bemutatni, ami még  tanárnőnek is különlegesség lehet. Ami a legjobb volt amellett, hogy ötöst kaptam a dolgozatomra az, hogy még a tanárnőnek is tetszett.

 Anna Varney többnyire olyan dolgokat dolgoz fel a dalaiban, amikről leginkább nem is szokás beszélni és a misztikus lények is megjelennek. Melankolikusabb, szomorkás hangulatú, szól az életfájdalmáról. Nem csoda, hogy sosem ad koncertet, mert annyi fájdalmat a színpadra vinni szinte lehetetlen is lenne. Viszont, lényegében számomra az ő dalai amolyan fényt adóak. Zenei stílusát tekintve talán kicsit bekategorizálhatatlan abból kiindulva, hogy nem csak egyfajta stílusban alkot. A darkwave a legjellemzőbb, de némelyik számában megjelenik a gothic rock is. A zenéjében teret ad különleges hangszereknek is, amik sokkal jobban kicsit reneszánszos, sötétebb hatást kölcsönöz neki pl: orgona, harangok, réz-fa-fúvók.

1. On Satur(n)Day We Used To Sleep
Az első szám, amit hallottam tőle. Egyből megfogott az a sötét melankólia és a reneszánszos hatása.

2. Imhotep
Az egyiptomi és római mitológia is kedvenc témái közé tartozik. Ez a szám sokkal inkább hajaz az industrial műfajra.

3. Hades Pluton
A "tangó-s" dal. Nagyon szépek a hangszerelések és különlegesebbé teszi a végén a híres tangó zene feldolgozása is. Gyönyörű.

4. No-One Is There

Szintén egy nagyon szép mélyreható szöveg és dallam a reneszánszosabb elemek itt is megjelennek. Egyszerre elgondolkodtat és bámulatba ejt.

5. Children of Corn

Ez kicsit olyan "lullaby"-oz hasonló. Na, ezt úgy értem, hogy nagyon szép dal és inkább ilyen kisgyerek altatós dalra hasonlít. Nekem legalább is a hangvétele meg a hangszerezések miatt arra hajaz.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Életmódváltás. 30 napos kihívás teljesítve.

V. Országos Gothic Találkozó beszámoló

Életmód #1