Miért dönt valaki úgy, hogy apáca lesz?

Forrás

A legtöbben azt hiszik, hogy aki eme elhivatottság mellet dönt az leginkább azért teszi, mert mélyen vallásos és mindent megtenne azért, hogy az Urat  és Jézust szolgálja. Itt most nem az egyházról szeretnék írni, mindenkinek megvan a véleménye róla meg a különböző dogmatikus szervezetekről.

Bagdi Bella az egyik debreceni "Lélekben Hozzád Emelkedem" koncertjén elmesélte, hogy volt amikor nem tudott dönteni a sorsát illetően és azon vacillált, hogy színésznő legyen-e vagy apáca. Azt is elmesélte, hogy neki Teréz anya az egyik példaképe és még fiatal korában olvasott róla egy könyvet, hogy miért is vonult zárdába. Egy nap ült a vonaton, nézett kifele az ablakon és egyszer csak valami megszólalt benne, szinte hívogatta egy hang, ami így szólt: "Teréz, légy apáca". Nos, Bell is sokat vonatozott fiatal korában, és hasonlóan ő is várt egy ilyen jelre, de az nem érkezett meg. Más jelet kapott, ami felnyitotta  a szemét arra, hogy  Istent máshogy is lehet szolgálni és nem csak úgy, ha valaki pap, lelkész vagy apáca lesz. Ami közös mindegyikben az, hogy segíteni akarnak az embereknek. Persze, ehhez nem feltétlenül szükséges hogy valaki zárdába vonuljon.

Régen, még tini koromban gyakran néztem a "romantik" csatornát. Sokféle sorozat ment rajta, a Bátor Juan Atya, Júdás Asszonya, Isaura a rabszolga lány és a negyedik nagy kedvencem a Mint a filmekben. (Igen, ez volt a címe). Volt benne egy karakter, egy fiatal lány, aki lázadó volt, bulizós és kereste a szerelmet, egy vallásos iskolában tanult, ahol apácák tanítottak. A film végén nem várt fordulat alakult ki, a lány úgy döntött, hogy apáca lesz. Hm ez lehet picit személyes bejegyzés is lesz egyben, na sebaj.

Kiskoromban eszembe jutott, hogy én letudnám élni az életemet egy zárában, manapság is gyakran mondogatom azt, hogy 25 éves koromra, ha nem lesz családom én lehet hogy zárdába vonulok. Na, de mi miatt döntenek úgy szép, fiatal és okos lányok, hogy megvonják maguktól az élet élvezetét? Se család, se buli, semmi. Az biztos, hogy aki novíciának áll valami miatt úgy döntött saját akaratából, legrosszabb esetben meg kényszerítik rá a szülei, de az valóban egyre ritkább manapság. Anyukámtól megtudtam, hogy nekünk volt egy apáca rokonunk. Azért írtam úgy, hogy volt mert már lehet hogy meghalt anyum anyujának vagy apujának valami rokona. Ő azért lett apáca elvileg, mert nem lehetett saját gyermeke. Azért belegondolva ez is egy komoly indok, hogy valaki megvonásokkal teli életet éljen. Főleg, ha nem adhatja meg azt egy férfinak, amire a legjobban vágyik utódokat. Valami miatt van bennem egy olyan érzés, hogy ez lenne az én utam is. Bár nem vagyok megkeresztelkedve és  hitem is eléggé paradox, egyedi, furcsa stb. Vagy még gondolkodtam Khrsna-völgybe való költözésen is. Létezik olyan, hogy valaki tudja magáról azt, hogy sosem lesz szerelmes és ezért képes lenne egyedül Istent szolgálni? Mert biztosan van, aki hasonló ok miatt döntött úgy.  A magány is az életvelejárója, egyszerűen vannak dolgok, amiket meg kell élni. A hit ugyan nyújthat vigaszt valakinek, főleg ha ő is az ok-okozati összefüggések miatt keveredett ilyen helyzetben. De aki tényleg megtalálja a hitét és képesnek érzi minden napját imával tölteni az semmiféleképpen nem döntött rosszul. Azért jó, hogy szerencsére van ilyen "próbaidő", ugye  felszentelés előtt álló papokat, vagy a hivatalos apácai fogadalom letétel előtt álló növendékeket hívják novíciáknak. Talán 1 vagy 2 év és ha még sem érzik azt, hogy ez az ő utuk lenne bármikor kiléphetnek és meggondolhatják magukat. Ez azért jó. Nekem is javasolta egy barátnőm, hogy nézzek utána, hátha van valami ilyesmi. Próbáljam ki és ha meggondolom magamat ki is léphetek akármikor.

Szerintem a legtöbben szintén normális és igazi családra vágytak/vágynak, ahogyan én is. De egy saját ösvényt találni egyedül sem mindig könnyű. Ha valaki bűnt követett el, vagy éppen olyan dolgot tett, amit bűnnek tekint és vezekelni akar szintén egy jó indok arra nézve, hogy valaki bevonuljon. Az apáca lét sem olyan szörnyű, mint ahogyan azt sokan gondolnák. Olvastam egy cikket egy Magyarországi modern zárdáról és hogy hogyan élnek ott az apácák. Használnak internetet, telefont, szoktak kimenni is a természetbe, sokat kertészkednek, és jótékonykodnak. Manapság már nem olyan szigorú egy zárda, mint mondjuk a "Magdolna Nővérek" c filmben volt. (Igaz történet, brutális). A cikkben azt is írták, hogy vannak akik nem találják az útjukat és csak egy kis elvágyódásra várnak távol mindentől, hogy megtisztítsák elméjüket, ezért lesznek novíciák, de a próbaidő után meg eldöntheti, hogy  igazán ezt az életet akarja-e vagy nem, mint ahogyan azt már fentebb is írtam.

Én még mindig nem tudom, hogy lesz-e valaha családom, vagy nem. Hogy vonuljak be egy zárdába vagy a völgybe. Talán ilyen elhivatottságok nélkül is lehet úgy élni, ahogyan ott élnek az emberek. A jövő útjai is kifürkészhetetlenek. Majd lesz valahogy. Az pedig viccesen hangzana ha tényleg elég elhivatottságot éreznék apácának állni úgy, hogy extrovertált személyiség, gótikus beállítottságú, hitetlen hívő pogány vagyok.