Hálapénz

A hétvégén úgy alakult, hogy iszonyú gyomortájéki fájdalmat éreztem, ami levándorolt a jobb oldalamra is. Hétfőn a háziorvos hívott egy betegszállítót, hogy kizárjuk a vakbelet. Nos, bár az ultrahang nem mutatta ki, aznap mégis megműtöttek vakbélgyulladással. Hivatalos elnevezése szerint heveny féregnyúlvány gyulladás. Spontán műtét volt, nem így készültünk, eszünkbe se jutott a hálapénz gondolata. Viszont három idősebb hölggyel voltam egy kórterembe és beszélgettek róla.

Mikor kicsiként csont kinövéssel műtöttek szüleim adtak "hálapénzt" az orvosnak. Viszont ez a mostani nagyon hirtelen jött, így nem is készültünk rá.

Az egyetlen kérdés ami megfogalmazódott bennem az az, hogy mióta lett ilyen nagy divat a hálapénz? Az idős hölgyek arról beszélgettek, hogy mennyit érdemes adni, de volt olyan esettel is tapasztalatuk, amikor az orvos kijelentette, hogy kb 150 000 FT-ot kér el egy műtétért.

A legtöbb esetben tényleg nem hálából adják oda a pénzt, az orvosnak, műtőorvosnak, hanem félelemből. Kevés az a lelkiismeretes doktor, aki tényleg  a betegért van és nem vár érte cserébe semmit. Hiszen Ő azért van, ez a dolga. Tudom, hogy a hálapénzt is leginkább azért fogadják el az orvosok, mert nem fizetik meg őket eléggé itt Magyarországon, viszont szerintem megérdemelnék, hiszen ők értünk vannak. De ugyan úgy megérdemelnék a rendes megfizetést az ápolók, nővérek, orvosok, altatóorvosok és mindenki, akinek ilyen nemes hivatása van.

Ugyanakkor a hálapénz elvárása egy nagyobb gond. Főleg, ha  a beteg sem engedheti meg magának, hogy adjon, mert például nincs miből.

Véleményem szerint a hálapénz rendszerét meg kéne szüntetni. Szerencsére vannak olyan lelkiismeretes hivatású egészségügyben dolgozók, akik visszautasítják a hálapénzt, még akkor is, ha tudják, hogy nekik is szükségük lenne rá, hiszen az állam nem fizeti meg őket eléggé. Ezért van az, hogy sokan ki mennek külföldre dolgozni a jobb fizetés miatt és az itt maradtak kevesebben vannak sok betegre.

Adni vagy nem adni... Ez gyakran igazi kihívást jelent, de a kórteremben, ahol feküdtem szinte mindenki adott. A legtöbb beteg attól fél, hogyha nem ad akkor nem lesz sikeres a műtét, nem figyelnek kellőképpen oda rájuk stb. Azonban nekem nagyon kellemes tapasztalataim voltak ezúttal az egészségügyi szakemberekkel kapcsolatban. Még annak ellenére, hogy az ultrahang nem mutatott ki eltérést nagyon alaposak voltak. Az altatóorvos, a beteghordó, az ápolók nagyon rendesek, türelmesek és kedvesek voltak. Az egyik fiatal ápoló úr lelkiismeretesen végezte a munkáját, simán bekötötte a katétert, hozott ágytálat,még a telefonomat is közelebb adta, mikor nem értem el. Bevallom, kicsit hiányozni fognak azok az emberek, akik négy napon keresztül azért dolgoztak, hogy nekem és  másoknak jobb legyen, segítsenek. A doktornő is nagyon kedves, mosolygós hölgy volt, látszott rajta, hogy egyáltalán nem a hálapénzért csinálja, hanem mert szereti a munkáját és tényleg hivatása az emberek szolgálata, a fiatal ápoló úr is szereti a munkáját (nem rég végezhetett.)

Örülök, hogy pozitív tapasztalataim voltak a Debreceni Klinika Sebészeti Osztályán. Ezek az emberek tényleg megérdemelnék a méltó fizetést, ha ez így lenne talán a hálapénz rendszer is megszűnhetne.

Tudom milyen, amikor az ember iszonyatosan hálás valakinek, akár az életéért. Még is úgy gondolom, hogy ha minden rendben zajlott és ha valaki nagyon elhivatott a munkája miatt örül egy egy Bonbonnak vagy egy ajándékkosárnak is. De a pénzt elvárni attól akinek szintén alig van sajnálatos dolog.




Megjegyzések

  1. Igen érdekes téma a hálapénz. Szerintem jól látod, miszerint nem azért adja a többsége, mert komolyan hálás amiért megmentették vagy életben maradhatott az orvos, műtős, szakember miatt, hanem félelemből mert attól retteg, hogy ha nem ad: hagyják megdögleni. Kemény fogalmazás, de tényleg ez az alapja a magyar hálapénzeknek. Félnek attól, hogy ha nem adnak pénzt akkor nem foglalkoznak vele, átnéznek rajta és hiába minden adó, minden TB fizetése, a végig dolgozott 20-30 év, hagyja sínylődni és végül meghalni.
    Nem véletlen szerintem ez a nézet és közvélemény. Igazság szerint, kétoldalú a dolog. Több olyan lelkes, empatikus, önzetlen egészségügyi dolgozó kellene, mint akikkel sikerült találkoznod. Több fizetés is kellene nekik így van, ami szerintem simán megoldható a mi adóink mellett (Európában a LEGNAGYOBB), meg mindenféle uniós támogatásokkal, szerintem. Bár nem vagyok politikus se közkazdasági szakember, szóval rájuk tenném a gond megoldását.
    Megvallom neked, ahogy sok más probléma, úgy erre is komoly hangsúlyt kellene fektetni. Én még azon tudok felháborodni, hogy az igen drága TB mellett amit havonta ki kell csengetni vagy el felejthetetlenjük, hogy bármikor is igénybe veheti az ember az egészségügyet, alig támogat bármit is. Komolyan mondom vicc, mennyire sok mindenre nemet mond a TB, de akkor minek van? Akkor inkább magamnak tenném el azt a havi 7-8ezret azt arra az egészségügyi dologra költöm el amire valójában, nekem kell!
    Remélem jobban vagy és nem lesz több gondod, ettől függetlenül! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Életmódváltás. 30 napos kihívás teljesítve.

Sampontól az öntisztulásig.

Tabutéma: A nőiességről, avagy hogyan éld meg a nőiességed!

Elemezzünk dalszövegeket! Enigma- Return to Innocence