2018. május 18., péntek

Kommunikáció

Elbeszélünk egymás mellett, vagy inkább nem is beszélünk. Ott vagyunk, egy társaságban, egy helyen, és én mégsem vagyok ott. Levegő vagyok, amit beszívnak a tüdejükbe és kifújnak, akár a dohányfüst. Beszív, kifúj. - Mintha Palya Bea egyik számát hallgatnám -, csak éppen nem én vagyok az, ami a levegővétellel nyugalmat hoz a családnak. Átkeretezés. Sokszor hallottam erről a módszerről, lehet meg kéne próbálnom új értelmezést adni, új keretbe helyezni a történteket. Megpróbálom. Szeretetnyelv, amiről Gary Chapman írt. Talán azért beszélünk el egymás mellett -vagyis nem beszélünk -, mert nem egy a szeretetnyelvünk. Akik nem egy nyelvet beszélnek, sajnos nem érthetik a másikat semennyire sem, lehet ez a gond. Hiszen a magyar nyelv is szép, színes, kifejező. Megannyi távlatokat rejt magában, de akik nem egy nyelvet beszélnek, nem érthetik egymást. Mint ahogy engem sem értenek, pedig azt hittem érthetően beszélek, beszélnék, csak éppen az, amit én mondanék, őket nem érdekli. Más vagyok, egy különc, mondhatni fekete bárány. Nem értenek és nem tudják, hogy mit, miért és hogyan teszek, de nem is akarják megérteni. Részemről lenne kommunikáció feléjük, de ők sem kommunikáltak egymással.

De ÁLLJ! Én most éppen átkeretezek, - szól hozzám Isten, a saját hangomon, mint egy belső sugallat.
- Megpróbálom megérteni a másik oldalt. Megpróbálom megérteni a másik oldalt - ismétli, folyamatosan.
Talán, amit nem értenek, attól félnek. Ezzel sokan vannak így, gondoljunk csak a betegen született gyerekekre. A magzat alszik, még mit sem sejtve a világból, de érzi az anyai szeretetet. De a félelem és a szeretet együtt nem lehet jelen, együtt nem léteznek - ahogy Müller Péter mondaná. Vagy félünk, vagy szeretünk, de amit szeretetből cselekszünk, azzal rosszat sosem tehetünk. Rossz lehet a kommunikáció hiánya? Én rossznak érzem, mert beszélnünk kell, főleg családban, valaki akkor érezheti fontosnak, szerethetőnek magát, ha figyelnek rá, meghallgatják és valódi kommunikációhoz mérten oda-vissza történő eszmecsere folyik. Lehet, hogy a régebbi generációkban sem volt ez divat, bár ezt kicsit nehezen tudom elképzelni, egy olyan világban, ahol nem voltak televíziók, nem voltak érintőképernyős telefonok, és modern eszközök. Elképzelhető, hogy beszélgettek egymással ötven évvel ezelőtt, viszont a szüleim családjában nem. Mint tudjuk, az átvett minták, amiket otthonról hozunk, meghatározzák a családunkban lévő kapcsolatot, vagy éppen annak a hiányát is. Ez az én átkeretezésem. Azért, mert Ők is ezt látták, ezt tanulták, ezt hozták magukkal a családjukból, nem haragudhatok rájuk. Másfajta nyelvet beszélnek, nem olyat, mint én. A felnőttek nyelvén értenek szót, és már nem emlékeznek rá, hogy milyen érzés gyermeki szívvel élni, létezni a mindennapokban. Rácsodálkozni a nagyvilágra, tátott szájjal nézni egy-egy színházi előadást, felfedezni az élettel járó sok csodát a földön, vízben és levegőben, megérteni a valódi értékeket. Hálát adni mindazokért, amink van, mert semmi sem magától értetődően van jelen az életünkben. Magával szippantotta őket a felnőtt világ, a gazdaság és egyéb dolgok, nem tehetnek róla. Megbocsátok nekik, szeretem őket, mégis csak felneveltek. Mély levegő. Beszív, kifúj.

- Anya! Apa! Beszéljünk! Szeretlek titeket! - Kiáltom hangosan, hátha meghallják, de válasz nincs, csak annyi, hogy mi is szeretünk.

A cigarettafüst egy szempillantás alatt elszállt, nyugalom lett úrrá rajtam. Nem csak rajtam, a szüleimen is. El tudtam mondani őszintén, hogy mi bántott. Végre meghallgattak, és én is meghallgathattam őket. Bár mindig más leszek, mint ők, de ennek ellenére elfogadtak. Megmaradok örök gyermeknek. Megtanultam tőlük, hogy a legnagyobb ajándék, amit másoknak adhatunk, az a szeretet. A szeretet, ami egyet jelent a figyelemmel, törődéssel, azaz a valódi kommunikációval.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Követők

Translate