Olyan emberek inspirálnak, akik...

Amikor először hallottam Eva Marie Duarthe de Peron-ról, rögtön a példaképemmé vált, és mivel nincsenek  véletlenek azon a télen, karácsonykor leadták az Evita musicalt. Olyan 23-34 óra körül kezdődhetett, de végig néztem, ekkor még általános iskolába jártam. Mindig imádtam a musicaleket, a színház világát, amit a mamámnak köszönhettem. Nos, Evita első számú példaképemmé vált azzal, amit csinált. Azzal, hogy nem felejtette el sosem honnan jött, másokat szolgált, és azzal hogy megjósolta egy nap visszajön és millióké lesz. Millióké is lett, hiszen könyv, film, dokumentumfilm, musical készült az életéről.

Mindenkit inspirál valami, vagy valaki. Hiszen mindannyian hatással vagyunk egymásra.

Ahogy és akik élnek. Én egy olyan lány vagyok, aki könnyen tud azonosulni emberek életvitelével. Mikor láttam a Napfivér, Holdnővér c. filmet sírtam, sírtam a mély békétől, a hálától és a boldogságtól, amiket Assisi Szent Ferenc hozott el nekünk, és hogy így is lehet élni...

Inspirál az Életfűszerező blog írója. Inspirál, mert őt is inspirálta valami. Az ő blogján olvastam, hogy nem használ sampont és vízzel mossa a hajat. Ami nagyon felkeltette az érdeklődésemet, és én is elkezdtem. Sokat olvastam a témában, és nekem nagyon tetszik ez a folyamat. Még ha a hajam jelenleg borzalmas, de akkor is csinálom. Mert tudom, hogy ezzel csak jót tehetek a fejemnek, a hajamnak. Láttam, hogyan néznek ki azok a szép hajzuhatagok, amik nincsenek vegyszerrel kezelve és tudom, hogy az enyém is ilyen szép lesz egy idő után, és megéri folytatni.

Inspirál Rimóczi Zsófia. Szerintem őt nem kell bemutatnom, mert ismert média karakter is. Az életvitel, amit a párjával hirdetnek csodálatos. Természetközeli, békés, és természetes. Inspirál, mert megtanulta ő is, hogy az önelfogadás mennyire fontos dolog az életben. Inspirál, mert a szeretetteljes hozzáállása, a boldog és kiegyensúlyozott élete megtanít minket is szeretni, boldognak lenni, hálát adni. Hiába tanulom már kb 15 éves koromtól a hálaadást, néha mindig elfelejtem, ezért jó hogy vannak, akik emlékeztetnek és inspirálnak minket. Arról nem is beszélve, hogy neki is csodálatos a haja a természetes alapanyagokkal való hajmosástól is, talán róla olvastam először ilyesmit és hiszem, hogy nincsenek véletlenek, ezért találtam rá. Inspirál, mert egy sokat megélt csodálatos személyiség, aki másoknak is utat mutat. Inspirál, mert a nyers vegán életmódja, ráébresztet hogy lehet vegánként boldogan élni, próbáljam meg újra és sikerülni fog, szebb lesz  a bőröm, a hajam, és egészségesebb leszek.( Bár már tudom, hogy nem csak nyerset eszik) Mert a természet kincsét veszem magamhoz, azt, amit az univerzum tényleg nekünk szánt, azt ami nem mesterséges, hanem természetes és a természetben bárhol megtalálható. Hálás vagyok!

Inspirálnak a jógások, sportolók, akik mindennap edzenek, egészségesen étkeznek és tesznek valamit a testtudatosság jegyében. Inspirálnak a spirituális tanítók, a keleti tudományokban jártas emberek. Inspirálnak a nagy utazók, akik bejárják az egész világot, új ismereteket szerezve, új kultúrákat megismerve, és mivel mindannyian egymástól tanulunk, egymást tanítjuk te is! Mint mindenki más, mert mindenki inspirál valakit, mindannyian hatással vagyunk egymásra, másokra, még magunkra is.

Téged kik inspirálnak?




Megjegyzések

  1. Örömmel látom, hogy akad ami hajt téged előre. Kell a löket főleg az élet nehéz szakaszaiban. S ha másnak sikerült, neked miért ne sikerülne? Csupán találd meg a saját utadat amin biztosan haladni akar eltántoríthatatlanul. ^^

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Életmódváltás. 30 napos kihívás teljesítve.

Sampontól az öntisztulásig.

Tabutéma: A nőiességről, avagy hogyan éld meg a nőiességed!

Elemezzünk dalszövegeket! Enigma- Return to Innocence