Szeretethiány
Ma pont olvastam Csernus - Kiút c. könyvében egy érdekes mondatott. Felnéztem, kezemben tartottam a könyvet és megálltam egy pillanatra. Nem fogom szóról szóra idézni, de a lényege az volt, hogy a szeretethiány többnyire azért alakul ki, mert nem vagyunk képesek szeretni és elfogadni magunkat és azt a szeretetet mástól várjuk, így például egy másik fél kompenzálhatja az ürességet. Konkrétan önmagunk szeretete nem egy egyszerű feladat, bevallom tükör előtt állva szoktam beszélgetni magammal - bár ez a szoktam dolog kicsit túlzás. - A lényege annyi, hogy őszintén beszélgetek magammal, bár az elején nehezen ment és sokszor elröhögtem magamat, de mostanában akárhányszor belenézek egy tükörbe, vagy egy kirakatablakában meglátom magamat, megállok picit és kimondom magamnak, hangosan hogy: szeretlek, nagyon nagyon szeretlek és elfogadlak olyannak, amilyen vagy. Elvileg ez egy jó kis terápia, és előbb vagy utóbb tényleg érezni is fogjuk, hogy sokkal szeretetteljesebben beszélünk magunkkal/magu...