Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2018

Életmód #1

Kép
Bár ez a kép is kb az edzések elkezdése utána 2 hónapra készült. Talán olyan Február környékén kezdtem el újra mozogni, mikor kijött Szászhegyessy Zitának az új harminc napos kihívása azonnal belekezdtem. Kicsit bevallom őszintén, csaltam. Csaltam, mert nagyon akartam mozogni, fogyni, karcsúsodni és tudtam, hogy ha vége lesz a harminc napnak nem fogok tudni egy könnyedén ilyen jó mozgásformát találni, mint Zita napi 15 perces edzései bemelegítéssel és nyújtással együtt. Ezért párom segítségével, két külön e-mail címével is beregisztrált nekem, hogy tudjak edzeni, illetve folytatni. Szóval, ami nekem harminc napos volt, mondhatni 90 napos volt. Tudom, Van Zitának a 90 napos kihívása is, amire nagyon szerettem volna feliratkozni, de sajnos nincsen bankszámlám és csak úgy lehetett utalni az összeget. Szóval, már edzek egy ideje, ahogy tudok az étkezésemre is figyelek. Ha itthon tehetem akkor vegánul étkezem, mert szeretnék idővel megint azzá válni, de sajnos saját kereset híján ezt

Középkori forgatag! Azaz Bordó Sárkány koncerten jártunk.

Kép
Tegnap (2018.05.18) Bordó Sárkány koncerten voltunk párommal. Az eseményt körülbelül két nappal ezelőtt láttam meg a Facebookon, egy véletlen folytán. Bár véletlenek nincsenek. Nagyon régóta szerettem volna elmenni egy, vagy akár több Bordó Sárkány koncertre, viszont valami annak idején mindig közbe szólt. Most viszont ténylegesen eljutottam és szuper volt! Bordó Sárkány Régi Zene Rend és a VAN Zenekar közös születésnapi koncertje volt. A Bordó Sárkány 8. a Van Zenekar 10. születésnapját ünnepelte. Jah, igen. A Bordó Sárkány középkori, reneszánsz, néha ír zenéket játszó zenekar és a Van Zenekar is hasonló zenéket játszik csak kicsit Pszichedelikus Rock formában. A koncert előtt kicsit sétálgattunk a Nagyerdőn, de már onnan hallani lehetett a próbálást, koncertre hangolódást. Régen voltunk már a Nagyerdőn, ezért jó volt kicsit kikapcsolódni, újra a természetben lenni. Mikor oda értünk a víztoronyhoz, kicsit bizonytalan lettem. Leginkább azért, mert nagyon tériszonyom van és nem tudt

Kommunikáció

Elbeszélünk egymás mellett, vagy inkább nem is beszélünk. Ott vagyunk, egy társaságban, egy helyen, és én mégsem vagyok ott. Levegő vagyok, amit beszívnak a tüdejükbe és kifújnak, akár a dohányfüst. Beszív, kifúj. - Mintha Palya Bea egyik számát hallgatnám -, csak éppen nem én vagyok az, ami a levegővétellel nyugalmat hoz a családnak. Átkeretezés. Sokszor hallottam erről a módszerről, lehet meg kéne próbálnom új értelmezést adni, új keretbe helyezni a történteket. Megpróbálom. Szeretetnyelv, amiről Gary Chapman írt. Talán azért beszélünk el egymás mellett -vagyis nem beszélünk -, mert nem egy a szeretetnyelvünk. Akik nem egy nyelvet beszélnek, sajnos nem érthetik a másikat semennyire sem, lehet ez a gond. Hiszen a magyar nyelv is szép, színes, kifejező. Megannyi távlatokat rejt magában, de akik nem egy nyelvet beszélnek, nem érthetik egymást. Mint ahogy engem sem értenek, pedig azt hittem érthetően beszélek, beszélnék, csak éppen az, amit én mondanék, őket nem érdekli. Más vagyok, egy

Tonya Hurley - Szellemlány trilógia

Kép
Mikor 15-16 éves lehettem és bementem egy barátnőmmel az Alexandra könyvesboltba nézelődni, akkor találtam rá Tonya Hurley Szellemlányára. A könyv külseje volt az, ami először megfogott. Egy szép fekete színű borítón belül egy koporsó formájú kivágás volt a könyv elején, fehér háttérrel és a közepében egy fekete lány és egy felirat " Nyugodj népszerűségben! " Akkor elkezdtem olvasni, ott a könyvesboltba és annyira tetszett, hogy szinte naponta bejártam olvasgatni, míg egy nap kizavartak. És Így kezdődött a történetünk. Nem bírtam leállni, így addig kutakodtam, amíg meg nem találtam online és le nem töltöttem az első részét, bár nem szeretek neten olvasni. És most 2017 decemberében megkaptam könyv formátumban karácsonyra anyukámtól, aki azt mondta, hogy a borítója miatt vette meg, mert tudta hogy tetszeni fog.  A történet egy szürke kisegérről, Charlotte-ről szól, aki szinte láthatatlan mindenki más számára, az új iskolai évében viszont elhatározza, hogy mostantól