Tonya Hurley - Szellemlány trilógia

Mikor 15-16 éves lehettem és bementem egy barátnőmmel az Alexandra könyvesboltba nézelődni, akkor találtam rá Tonya Hurley Szellemlányára. A könyv külseje volt az, ami először megfogott. Egy szép fekete színű borítón belül egy koporsó formájú kivágás volt a könyv elején, fehér háttérrel és a közepében egy fekete lány és egy felirat " Nyugodj népszerűségben! " Akkor elkezdtem olvasni, ott a könyvesboltba és annyira tetszett, hogy szinte naponta bejártam olvasgatni, míg egy nap kizavartak.

És Így kezdődött a történetünk.

Nem bírtam leállni, így addig kutakodtam, amíg meg nem találtam online és le nem töltöttem az első részét, bár nem szeretek neten olvasni. És most 2017 decemberében megkaptam könyv formátumban karácsonyra anyukámtól, aki azt mondta, hogy a borítója miatt vette meg, mert tudta hogy tetszeni fog. 

A történet egy szürke kisegérről, Charlotte-ről szól, aki szinte láthatatlan mindenki más számára, az új iskolai évében viszont elhatározza, hogy mostantól minden más lesz és népszerű lesz. Igen ám, de a terve nem úgy jött össze, ahogyan tervezte. Miközben a nagy plátói szerelmét Damen-t nézegette az ablakból, az egyik gumimaci,- amit éppen majszolt közben- a torkán akadtés megfulladt. Meghalt.

Így kezdődik a történet. Nem szeretnék szpojlereket írni úgy igazán, mert szeretném megadni  -másoknak, akik elolvassák  - a könyvvarázsát.

Szóval a főszereplők Charlotte, Scarlet, Petula és Damen életéről szóló trilógia, de mégis Charlotte túlvilági és evilági kalandjairól szól. Scarlet egy gót lány, aki nem mindig jön ki a nővérével Petulával, mert teljesen más személyiségek, Petula olyan menő csaj, akit érdekel a divat és Charlotte is rá akart hasonlítani. Akart.  Damen Petula exbarátja, aki később majd összejön a húgával, Scarlettel. Bonyolult szerelmi háromszögnek tűnik, de nem az.

A könyv érdekessége, hogy minden fejezet elején található egy - egy idézet, rock, bár inkább Goth zenekaroktól, énekesektől, énekesnőktől. A másik egy kis szösszenet, ami valamelyest előre vetíti az egyes fejezeteket. Inkább témára lebontva.

Én ajánlom, mert szórakoztató történet, túlvilági elemekkel fűszerezve, és tanítócélzattal is szolgálhat. Mert ahogy idősödnek a karakterek, úgy változnak a jellemük is. Rájönnek a barátság, testvériség fontosságára. Van, aki ráébred, hogy nem minden a külső, külsőség, vagy éppen adakozni jó és hasznos. Még ha furának is tartanak emiatt. Megtanít elengedni a múltat és tovább lépni és talán még a túlvilágon is szerelembe eshetünk.

Mindegyik rész külön történettel rendelkezik, más - más mondanivalóval, amik mégis eggyéfognak olvadni és a történet így lesz kerek egész!

A szellemlányban, megtudhatjuk, hogy a testcserék sem mindig vezetnek jóra, sőt. sok galibát okozhatnak. A hazatérésben bepillantást nyerhetünk egy más nézőpontba, ami által a negatívnak tűnő karakter is pozitívnak tűnik és az utolsó részében, a vágyakozásban rájöhetünk a valódi értékekre, amik az igazán fontosabbak, minden külsőség ellenére.

Szóval én csak ajánlani tudom, főleg, aki 13-15 év között lép be a goth szubkultúrába, imádni fogja.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Életmódváltás. 30 napos kihívás teljesítve.

Sampontól az öntisztulásig.

Tabutéma: A nőiességről, avagy hogyan éld meg a nőiességed!

Elemezzünk dalszövegeket! Enigma- Return to Innocence