Wikka gondolatai

Ki mondatlan szavak, ki mondatlan gondolatok. Mi emberek társas lények vagyunk. Ez biológiailag belénk van kódolva, a magánytól csak betegek leszünk. Általában egy szakítás után nem a konkrét szakítás, az, ami fáj. Hanem a magány és a félelem, hogy egyedül maradunk és persze az olyan gondolatok, hogy nem vagyunk szeretetre méltóak, vagy annyira szörnyűek vagyunk, hogy képtelenség velünk egy kapcsolatban élni. Mégis miért félünk az egyedülléttől? Rengetegszer hallottuk már azt, hogy egyedül is boldognak kell lennünk, megkell tanulnunk önmagunkat szeretni, hogy mások is szeretni tudjanak minket. Örülni kell az apró dolgoknak is. Biztos, hogy semmi sem történik ok nélkül, de állandóan az okokat keressük, hogy mi miért történhetett. Ezeknek az okoknak a hajkurászása juttatt el minket oda, hogy elkezdünk ítéleteket alkotni másokról egy egyoldalú beszámoló alapján. Holott valójában én tudom, hogy minden ember jó, minden ember egyedi, különleges és csodálatos. Ha valaki nem tud együtt örüln...

Mindenről ítéletet alkotunk, ha van egyfajta elvárásunk egy adott szituációval vagy emberekkel kapcsolatban akkor is ítélkezünk, mert megítéljük az adott embert vagy szituációt. De feltettük már magunknak a kérdést, hogy ez valóban igaz e? (igen, Byron Katie - Négy kérdés c. könyvét olvasom.) Ha történik valami, akkor mi rögtön elkezdünk történeteket gyártani, mert úgy érezzük, hogy amik a fejünkben zajlanak, azok igazak. Úgy ítélkezünk, hogy valójában semmit sem tudunk a háttér dolgokról és ez az ítélkezés egy végtelennek tűnő gondolathullámot indít el és bent rekedünk a saját gondolatainkban.  Viszont, ha megpróbáluk ítéletalkotás nélkül tekinteni az adott helyzetet, akkor felszabadulhatunk és ez egy nagyon jó érzés. Most elmesélek egy saját tapasztalatot, hogy érthetőbb legyen. Ültem a buszon és egyszer csak azt hallom, mintha a hátam mögött ülő személy hangosan hallgatná a zenét. Azonnal rengeteg ítélkező gondolat cikázott át a fejemen, anélkül, hogy hátra néztem vol...