Ne ítélj, tekints hátra.

Mindenről ítéletet alkotunk, ha van egyfajta elvárásunk egy adott szituációval vagy emberekkel kapcsolatban akkor is ítélkezünk, mert megítéljük az adott embert vagy szituációt. De feltettük már magunknak a kérdést, hogy ez valóban igaz e? (igen, Byron Katie - Négy kérdés c. könyvét olvasom.)

Ha történik valami, akkor mi rögtön elkezdünk történeteket gyártani, mert úgy érezzük, hogy amik a fejünkben zajlanak, azok igazak. Úgy ítélkezünk, hogy valójában semmit sem tudunk a háttér dolgokról és ez az ítélkezés egy végtelennek tűnő gondolathullámot indít el és bent rekedünk a saját gondolatainkban. 

Viszont, ha megpróbáluk ítéletalkotás nélkül tekinteni az adott helyzetet, akkor felszabadulhatunk és ez egy nagyon jó érzés.

Most elmesélek egy saját tapasztalatot, hogy érthetőbb legyen. Ültem a buszon és egyszer csak azt hallom, mintha a hátam mögött ülő személy hangosan hallgatná a zenét. Azonnal rengeteg ítélkező gondolat cikázott át a fejemen, anélkül, hogy hátra néztem volna és megbizonyosodtam volna arról, hogy a gondolataim tévesek, vagyis nem igazak. Tudatosan felismertem, hogy most ítélkezem. 

Amikor jeleztem, hogy leszálljak a következő megállóban, feláltam, hátra néztem és azt láttam, hogy a mögöttem ülő fiatalember énekel. Elmosolyodtam és az a gondolat jelent meg, hogy "Óh dejó, ilyet én is szoktam."

Mielőtt bármiről is ítéletet alkotnál, viszgáld meg az adott szituációt, mert semmit és senkit nem kell megváltoztatnod. Minden úgy van jól, ahogy van és mindenki úgy teszi a dolgát, ahogy az jó neki. Ha mi megakarjuk változtatni az adott személyt vagy helyzetet, azzal csak magunknak ártunk, mert beleavatkozunk abba, ami nem a mi dolgunk. Amióta elkezdtem tapasztalni ezeket a dolgokat, és tudatosan felismerem, hogy ítélkezem, azóta átformálódott a gondolkodás módom. Megpróbálom kívülről tekinteni az eseményekre és már nem gondolom úgy, hogy a családom nem foglalkozik velem. De valószínűleg tartom azt is, hogy a "Belső utazás", amin múlthét kedden vettem részt, az is hatással volt rám, hogy elkezdtem pozitívabban szemlélni a dolgokat.

A tudatosodás, szabadság. Szabadság, mert ha felismered a jelenlévő gondolataidat, képes vagy elengedni őket. A ragaszkodás csak megbéklyóz. 

Az egyik középiskolai tanárnőm mondogattam mindig: " Idegeskedni annyit jelent, mint saját magadon bosszút állni." Elgondolkodtató, nem?