Elemezzünk dalszövegeket! Enigma- Return to Innocence

Úgy döntöttem, hogy  indítok egy új rovatot is,még pedig "elemezzünk dalszövegeket" címen. Azért gondoltam, hogy csinálok egy ilyet is,mivel szerintem nagyon sok olyan dalszöveg van,amit csak hallgat az ember, de a szövegre alig figyel oda. Az előző blogomban (amire amúgy gyakran fogok utalgatni) írtam már egy hasonló bejegyzést pont az Enigma-Return to Innocence c számával. De mivel itt egy-egy számot és nem együttest ajánlok ezért, úgy döntöttem, hogy a zeneajánló részt is meg marad, ahol együttesekről fogok írni, itt meg egy-egy dalszövegről.

Szóval Enigma-Return to Inoccence
Mikor még nem is tudtam, hogy konkrétan miről is szól ez a szám,  már akkor is mély nyomott hagyott bennem, biztos éreztem, hogy valami nem hétköznapi számról van szó. Aki még talán nem is  tud olyan jól angolul, szerintem annak is könnyű megértenie. Mikor angol írásbeli volt én nagyon sok kifejezést tudtam át venni ebből a számból a levélírás-tanácsadás résznél. Talán azért is  sikerülhetett olyan sok pontot össze szednem annál a résznél.
Ennek a számnak a címe és az eredeti klipje is annyira szimbiózisban, harmóniában van egymással, hogy simán megérdemli azt, hogy írjak róla és ajánljam szeretettel. Valójában az új rovat indítása egy barátom által írt zeneajánlós rész miatt történt meg.

Szeretet - Odaadás
Érzelem - Elérzékenyülés
Ne félj gyengének lenni
Ne légy túl büszkén ahhoz, hogy erős légy
Csak hallgass a szívedre, barátom
Ez a visszatérés önmagadhoz
Visszatérés az ártatlansághoz

Ha akarsz, kezdj el nevetni
Ha kell, akkor kezdj el sírni
Légy önmagad, ne bujkálj
Csak higgy a végzetben
Ne érdekeljen mit mondanak az emberek
Csak a saját utad járd
Ne add fel és adj esélyt
Hogy visszatérj önmagadhoz

Visszatérés az ártatlansághoz

A dalszövegen picit alakítottam, de azért megjelölöm a forrást, ahonnan másoltam: http://hogymi.blog.hu/2009/11/05/enigma_return_to_innocence_1

Ez egy nagyon jó pozitív szám, amiben rendkívüli nagyon jó gondolatok vannak. Ez a szám nálam abba a kategóriába tartozik, hogy bárhol és bármikor jobb kedvre tud deríteni. Ezt a számot mintha nekem írták volna, mint ha rólam szólna. Annyira csodálatos, a szövege nagyon magával  ragadott. És úgy,ahogy a dalszövegben is olvasható, adjuk önmagunkat,fogadjuk el magunkat olyannak,mint a milyenek vagyunk és ne foglalkozzunk azzal, hogy mit gondolnak rólunk  mások! Egyedül csak az számít, hogy  mi  mit gondolunk magunkról.
A visszatárás az ártatlansághoz utalhat arra is, a klipből kiindulva,mikor mi  még mindannyian szoros kapcsolatban álltunk a természettel, amikor  még úgy gondoltuk, hogy mi  mindannyian egyek vagyunk. Amikor még nem volt gonoszság, kapzsiság és kizsákmányolás. És ha belegondolunk a klipet látva csodálatosan írja le az emberi körforgást is.
Ajánlom  mindenkinek!:))

Amit sajnálok az az, hogy az eredeti klipet nem találtam meg:((

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Életmódváltás. 30 napos kihívás teljesítve.

Sampontól az öntisztulásig.

Tabutéma: A nőiességről, avagy hogyan éld meg a nőiességed!