Természetes eledeleink

Célom senkit sem megtéríteni, mert ez lehetetlen lenne. Csak ha valaki már elgondolkodik, szerintem az már egy nagyon jó út. Azért sem lehet téríteni az ilyesmit, mert ehhez tudatosság szükséges, a felismeréshez.
Szóval, miről is lesz itt szó? a zöldség, gyümölcs evésről. Vegetáriánus illetve Vegán táplálkozásról. Először egy kis bevezető lesz rólam és utána rá térek arra, ami ennek a bejegyzésnek a címe is. Próbálom más megközelítésbe helyezni azt, hogy miért lenne jobb növényevőnek lenni.

Körülbelül 6 éve döntöttem úgy, hogy vegetáriánus leszek. Ennek okai: 1. Egy úgynevezett Földlakók című dokumentumfilm. 2. Egy volt tanárnőm. Tojást és Tejterméket fogyasztottam, és igen én így is állatvédőnek tartottam magamat, azért döntöttem e mellet az életmód mellet, mert egyszerűen rájöttem, hogy az állatoknak is joguk van az élethez. Egyszer kisebb koromban is voltak ilyen ambícióim, de akkor még nem voltam elég tudatos ahhoz,  hogy véghez vigyem a tervemet. Talán még általános iskolába jártam akkor, így valójában középiskolában 10.-es koromban jött ez a fajta tudatosság. Amit részben a filmnek, részben a tanárnőmnek köszönhetek. Most 6 èv ovo-lakto vegaság utána, jött egy dolog, hogy Vegán leszek. 

Ennek előzményei: valójában a shadows and light- magyar goth blog írója Trish hatására történt. Vagy is, Ő volt az első vegán ismerősöm. Sokat beszélgettem vele ezekről a dolgokról és belegondolva rájöttem, hogy nagyon rossz vegetáriánus voltam. Azért voltam rossz, mert betudtam azzal, hogy húst nem ettem meg ugye zsírt meg ilyen dolgokat. De közben nem figyeltem oda másra... Sőt, amíg Trish-el nem is beszélgettem, addig azt se tudtam,hogy konkrétan mit jelent vegánnak lenni. Mert ez már sokkal másabb, mint vegetáriánusnak lenni. Azért voltam rossz vegetáriánus, mert még sem voltam annyira tudatos, hogy tudjam állatokon tesztelhetnek kozmetikai vagy egyéb más szereket, és ezekre az "apróságokra" nagyon nem figyeltem oda. Valójában sosem akartam vegán lenni. Én így is állatvédőnek tartottam magamat, de mikor Debrecenben megrendeztük a legelső vegetáriánus/vegán ételkóstolós találkozott, csináltam Vegán tócsnit és egyszerűen olyan csodálatos és boldogság érzéssel töltött el az, hogy "tiszta" és "természetes" az étel! Azért raktam idézőjelet, mert szerintem kevesen értenék meg, hogy mit is szeretnék ezzel kapcsolatban mondani, vagy hogy én ezt hogyan is értelmezem. Azért hogy tisztázzuk a vegánok semmilyen állati eredetű dolgot nem fogyasztanak. Tudom az előző blogomban is írtam már így ezekről a dolgokról, de mivel az megszűnt, így szerettem volna az új blogomba is bejegyzést ìrni róla. A 2. ok tehát az, hogy természetes az étel. És most fogok írni egy kicsit más megközelítésből is.

Nem mondom azt és szerintem sosem fogom úgy gondolni, hogy én milyen nagy Vegán lettem/ vagyok. 2 hónap még kevés idő és folyamatosan tanulok, mert hibákat így is követek el azzal, hogy nem járok jobban utána bizonyos dolgoknak. De hálás vagyok Trish másik blogjának is, ami egy vegán gasztro blog. Sok ötletet merítek belőle. Na de térjünk rá a lényegre.
Egy másik bejegyzésemben majd jobban kifejtem azt az álláspontomat is, hogy a Föld védelmében miért is lenne jobb vegetáriánussá válnunk.

Szóval.... Természetes eledeleink. Hogy mit értek ez alatt? Azt, hogy lehet nem sokan hisznek a rezgésekben, viszont amit nem látunk még nem jelenti azt, hogy nem is létezik. Valahogy én mindig azt gondoltam, még kisebb koromban is eszembe jutott olykor-olykor, hogy mennyire természetes a természet. Na ez picit egész hülyén hangzik. :D De úgy értem, hogy a növények a zöldségek és a gyümölcsök azért olyan finomak, mert természetesek. Ezt úgy kell érteni, hogy  mi emberek foglalkozzunk velük, lelkük van, neveljük a kis cserjéket és valójában azért, hogy ezek az ételek is szolgáljanak minket eledelül. Tudom itt szokott jönni az a kérdés, de hát a növények is éreznek.. Igen, tudom, viszont nem tapad vér hozzánk és hozzájuk azért, mert megesszük őket. Valahogy úgy érzem a növények, gyümölcsök értünk vannak. Az állatok viszont nem. Az állatok azért vannak, hogy az emberekkel együtt harmóniában éljenek. Tudom ezzel sokan nem értenek egyet velem. Nem baj. Mivel van ami lehet ennyire természetes is, ezért minden ami a természetben megtalálható szolgálhat gyógyszerként is. Mint nem rég tudtam meg egy vegán társamtól Bettitől, hogy a Parlagfű, ami latin nevén az Ambrózia (az istenek eledele) valójában egy nagyon jó növény! Bár sokan allergiások rá, de még sem kéne kiirtani őket, mert  értékes! És elméletileg nincs is olyan rossz íze. :D Még nem kóstoltam, de majd ha "szezonja lesz" tervezem. Ismét nem rég tudtam meg egy másik Vegán társamtól, hogy a mákban is nagyon sok a vas, meg ugye a zöld növényekben. A hagyma, vagy akár a fokhagyma a legjobb természetes antibiotikum. A kamilla, krumpli és a só tökéletes természetes gyulladáscsökkentő. A tőzegáfonya kiváló vesetisztító és a nőknek a felfázós időszakokra kitűnő.A giseng és a csipkebogyó nagyon jó immunerősítő, meg a citrus félék is. A kakaóbab a bőrt is csodálatossá varázsolja, arról nem is beszélve hogy az étcsokoládé tökéletes a magas vérnyomásra és serkenti az agy gondolkodàsát is, de nem rég úgy hallottam, hogy az alma egy kis fahéjba mártva is hasonló reakciót válthat ki. A lándzsás útifű nagyon jó a megfázásos időszakokra és jó köhögés csillapító is Az alma csökkenti az asztma kialakulását. Ha belegondolunk, akkor minden a növényekhez, gyümölcsökhöz, magvakhoz térít vissza minket, mert minden olyan tápanyag, vitamin, amikre szüksége van az embernek, az a növényekben mind benne vannak. (Csak az a fránya b12 nincs.) No Jó, itt amúgy van egy kis ellent mondás azzal kapcsolatban, hogy valójában az is igaz, hogy tök mindegy mit eszik egy ember, ha lelkileg jól van nem is lesz beteg. Mint vegánban és mint húsevőben is van előttem teljesen egészséges példa! Itt most picit ellent mondtam az elveimnek is. Mivel nekem amúgy is van 15 éve egy idegrendszeri problémám, így már nem csak etikai vegetáriánus vagyok, hanem egészségügyi vegán is. Létezik úgy nevezett neurodiétia, ami valójában arról szól, hogy az agyi allergén anyagokat el kéne hagyni. Azaz én ezt most tudtam megvalósítani a 2 hónapi vegánságom által, hogy ugye le mondtam a tejről és a tojásról is. Eleinte az átállásom miatt nagyon fáradékonynak éreztem magam, mostanában kezdem jobban érezni már magam, vagy megszokni az új helyzetet. És ami a legeslegjobb az egészben... Tényleg, MINDENT ellehet készíteni vegán változatban!!! Én sem hittem el addig, amíg ki nem próbáltam. A lehetőségek tárháza végtelen!

Linkek:

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Életmódváltás. 30 napos kihívás teljesítve.

Sampontól az öntisztulásig.

Tabutéma: A nőiességről, avagy hogyan éld meg a nőiességed!

Elemezzünk dalszövegeket! Enigma- Return to Innocence