Tabutéma: Melegnek lenni baj? - Coming Out

Talán azzal, hogy én most írni fogok erről a témáról lehet botrányt fogok kavarni, talán csak egy két olvasóm fog megbotránkozni rajta, vagy akár több nem tudom.

Forrás
Olvastam egy cikket, arról hogy melegnek lenni baj, ha tehetitek olvassátok el, mert nagyon szép írás. Sokat gondolkodtam róla és úgy döntöttem megérdemel egy bejegyzést ez a téma, mivel eléggé közel áll hozzám az LMBT kultúra. Alföldi Róbert véleménye szerint baj, amit nem kért az ember. Ez így van, senki sem kéri mégis így érez, hogy mi lehet ennek a hátterébe szerintem még mindig rejtély. Az én kis spirituális szemléletem szerint - minimum  biszexuálisnak kéne lennie minden embernek- a lélek számít. Legalább is nagyon sokszor így voltam vele. Rá kellet jönnöm azonban, hogy ez nem feltétlenül van így, mert a fizikai vonzódás is sokat számít. Ismeritek a pánszexualitás fogalmát? Elvileg én az vagyok, gyakorlatilag még nem tudom, hasonló a biszexualitáshoz. Pán-szexuális az a személy, akinek nem számít a nem, hanem a lélek. Így voltam vele nagyon sokáig. Tulajdonképpen tényleg fontosak a címkék? Hiszen régen az ókori társadalomban elég sokszor előfordult, hogy valaki a saját neméhez vonzódott vagy csak szeretkezett vele, tudtommal ez teljesen elfogadott volt akkoriban, vagy nem volt annyira tabutéma, mint manapság. Ott volt Szapphó példája nőkhöz írt szerelmes verseket, bár hivatalos bizonyíték nincsen arra, hogy leszbikus lehetett. A társadalomban sokan megvetik azokat az embereket, akik képesek felvállalni a másságukat csak azért, mert nem akarnak titkolózni, titokban élni.Szerintem teljesen normális dolog, ha valaki úgy akar együtt lenni a párjával mint minden"normális" ember. Mindig lesznek utálkozók, mindig lesznek beszólogató emberek. Sosem felejtem el, mikor olvastam Steiner Kristóf - Gumimatrac a Gangeszen című könyvét volt benne egy olyan rész hogy mikor utána szólnak az emberek az utcán, hogy "te rossz buzi", ő büszkén hátrafordult és utána kiabált, hogy "igen is jó buzi vagyok." Hogy mi miatt aggat valaki ilyen jelzőket másokra, miközben még az adott személyt nem is ismerik, nem is beszéltek vele, nem lehet tudni. Ki találta ki először is azt, hogy aki "buzi" az rossz? Nekem régen a meleg barátaim mindig azt mondták, hogy a buzi kifejezés sértő rájuk nézve - ezt amúgy én is megértem, fordított helyzetben nekem sem tetszene, ha lebuziznának - Mindenkit úgy kéne elfogadni ahogy van és amilyen. Függetlenül attól, hogy kihez vagy mihez vonzódik. Sok leszbikus vagy biszexuális él tagadó fázisban. Valamilyen szinten ez a tagadás dolog bennem is jelen van. Hogy miért? Mert a legtöbben tényleg szeretnének megfelelni a család idillikus képének, mert ilyen társadalomban növünk fel, ezt plántálják belénk hogy a család anyából apából és gyerekekből áll, nem két anyából sem két apából. Meg ugye ott van az is, hogy természetes úton gyermek sem születhet pedig a nemi szerveink elvileg éppen hogy arra valóak lennének, gyermeknemzésre. Persze ehhez az kell, hogy két ellentétes nemű pár szerelmeskedjen. Igazából megmerem kockáztatni azt a kijelentést is, hogy az AIDS egy biológiai fegyver első sorban a homoszexuálisok ellen. Tutira mesterségesen előállított valami, hogy akik "rendellenesen" viselkednek halljanak meg. Csak, hogy szerintem a biszexuálisok adták tovább a heteroszexuálisoknak is, így már nem csak a melegek vannak veszélyben ezzel a "gyógyíthatatlan" betegséggel kapcsolatban.Ha a Bibliát, vagy bármelyik vallás Szent könyvét vesszük alapul megint ott vagyunk, ahonnan elindultunk. Bűn, nem elfogadott. Megértem én, hogy sokan a Pride miatt lázonganak, mert hát már átment giccsparádéba, és emiatt is elítélnek mindenkit, mert "felvonul" pedig csak éppenséggel egyenlő jogokat akarnának, mint ami azoknak van akik simán járhatnak kézen fogva az utcán megbotránkoztatás nélkül és akár még csókot is válthatnak.Régen a Pride nem olyan volt, mint manapság. Ajánlok egy filmet, Az Imák Bobbyért pont erről szól. Anyukámmal végig sírtuk, hogy hogyan férhet ennyi gonoszság az emberekbe, nem akarok spoillerezni ezzel kapcsolatban nagyon, csak ha tudnátok milyen sok ember lett öngyilkos azért, mert nem tudott együtt élni a gondolattal, hogy meleg. Hogy nem tud a családjának örömet szerezni a megfelelő idillikus családi képpel, amit minden embertől elvárnak a szüleik. Melegnek lenni tényleg ennyire baj? Sok szülő azt hiszi csak egy átmeneti korszak a gyermeke életében, majd kinövi. Ezt mondták nekem is a J-rock animés korszakomra, ezt mondták a goth  korszakomra is és még mindig benne vagyok immár 8 éve... Van, amit nem lehet kinőni. Főleg, ha arról van szó hogy kit tart vonzóbbnak valaki, vagy kivel tudja leginkább elképzelni a szexuális együtt létet. Szerintem melegnek lenni nem baj, sőt vannak jó oldalai is. A melegség vagy biszexualitás nem döntés kérdése, ahogy a heteroszexuálisok sem úgy döntöttek. Lehet ez az elfogadott norma, de miért ne lehetne elfogadott a másság is? Csak azért megfelelni másoknak, hogy ne okozz csalódást hülyeség. El kell fogadnod magad olyannak, amilyen vagy, függetlenül attól milyen nemhez vonzódsz, értékes ember vagy, ne hallgass azokra, akik szerint "beteg" vagy. Ha nem vállalod fel önmagadat és megpróbálsz "normálisan élni, normális párkapcsolatban" elnyomva azt aki valójában vagy sosem lehetsz boldog. Ha nő vagy és férfi testben születtél élj nőként, ha férfi vagy női testben élj férfiként. Egy igaz ember nem fog ezért megvetni. A természet néha okoz csalódásokat, de manapság már lehet változtatni. Egy a fontos: Légy önmagad és ne akarj mások elvárása szerint boldog lenni, mert nem leszel az, ha hazugságban kell élned. Ha gondolod ne is aggass magadra címkéket, és ne is hagyd hogy mások skatulyázzanak be, csak légy azzal akivel jól érzed magad és boldog vagy. Hiszen a saját boldogságodért TE vagy a felelős. Ne hallgass másra.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Életmódváltás. 30 napos kihívás teljesítve.

Sampontól az öntisztulásig.

Tabutéma: A nőiességről, avagy hogyan éld meg a nőiességed!

Elemezzünk dalszövegeket! Enigma- Return to Innocence