Írj, hogy gyógyulhass. Fogjunk össze! - Az én történetem
Talán én is említettem már régebbi bejegyzésekben néhány dolgot, hogy miért és hogyan kezdtem el blogolni. Sokakhoz hasonlóan én is nagyon tiniblogként kezdtem. Tulajdonképpen az egyik "tanárnőmmel" sokkal mélyebb viszonyom volt, mint szimpla tanár-diák viszony. Ő volt az, aki elindított a spirituális utamon, ezért többnyire gurunak hívom manapság, a háta mögött. Egyébként blogol, majd belinkelem a végén a blogjait.
Arra már nem emlékszem, hogy hogyan, de talán nagyon rossz lelkiállapotban lehettem és tanárnő behívott az irodájába beszélgetni. Éppen írt, vagy egy oldalt szerkesztett. Akkor még nem tudtam, hogy az övé. Felolvasott egy bejegyzést, vagy mondott egy mondatot, ami segített. Azt mondta, hogy böngészgessem az oldalt, mert vannak ott jó dolgok. Haza mentem és meg is lestem, akkor jöttem rá, hogy az a blog az övé. Később persze csinált egy másikat, az Aranytükröt, mert az sokkal pozitívabb lett és úgy döntöttem én is elkezdtek blogolni.
A kezdetek kezdete....
A tiniblogok. Mikor írni akarsz, de nem tudod miről írj. Ezért írsz egy naplót, egy online naplót, amit bárki olvashat. Ezért van az "egy nyitott könyv" alcím. Miről is szól egy napló? Arról, hogy leírd mi minden történt veled, hogy lejegyezd az emlékeidet. Így történt, hogy belevágtam 2009 tavaszán...
A blogom nem volt vidám, többnyire szomorú volt és az egyik bejegyzésemhez kommentelt Magdi (guru), hogy olyan vagyok, mint egy hullámvasút. Egyszer fent, egyszer lent. Jó érzés volt, hogy a tanárnőm olvassa a naplómat. Igen, akkor így tekintettem az egész írásra, mert végülis tényleg naplót vezettem, amiben leírtam a napomat. Így történt, hogy nagy mély lélegzetet vetem és kitöröltem a negatív bejegyzéseimet, és ez többször is eljátszottam. Próbáltam úgy, hogy elmentem piszkozatként, de nem teszem közzé és mégis mindig közzétettem, így nem győztem törölgetni. Ezek szerint volt ilyen tudatos megfigyelős korszakom. Utána úgy döntöttem, hogy kitörölöm az össze bejegyzésemet és előröl kezdem. Ebben az időben az összes barátom elkezdett blogolni, náluk csak múlószeszély volt, de nálam a mai napig tart.
Mély levegőt vettem és elhatároztam, hogy pozitív blogot fogok vezetni. Egy hasonlót, mint ami a Magdié. Az első bejegyzést azoknak az embereknek szántam, akiket a barátaimnak tekintettem így leírtam, hogy miért vagyok hálás nekik. Voltak negatív bejegyzéseim, de többnyire pozitív volt.
A saját stílus kibontakozása...
Sosem volt tehetségem semmiben, illetve sokáig ezt gondoltam. A helyesírással is mindig voltak gondjaim - ami még mindig megvan, és ez látszik is szerintem. - De egyszer történt egy olyan hogy, Középiskolában, érvelő fogalmazást kellet írni. A nyelvtanórákat nem szerettem, sosem. Nehéz volt, nem értettem a zöngés vagy zöngétlen hangokhoz. Szégyen, ez van. A matek mellet, ez volt a második olyan tantárgy, amiért sosem örvendtem. Egészen addig a pillanatig, míg nem kezdtünk el tanulni a retorikáról. Érvelni amellett, hogy a "dohányzás nem magánügy". Életemben először kaptam olyan visszajelzést, hogy jól fogalmazok. Pedig nem értettem hozzá általánosban. - A régebbi olvasóimnak ismerős lehet ez a cím, mert közzé is tettem a blogomban. - (sajna elveszett, mikor töröltem.) Akkor jöttem rá, hogy talán az írásban, fogalmazásban, érvelésben lehet tehetségem. Elkezdtem a szokásos naplóírásos bejegyzések után egy másfajta formával dolgozni. Már figyeltem a fogalmazásra, az alakra, a helyesírásra itt még nem annyira... És kaptam pozitív visszajelzéseket, akkoriban még a blogomat nem is osztottam meg sok helyen. Sőt, talán csak a baráti körömben és ennyi volt, vagy egyszer mikor olyan dologról írom le a tapasztalataimat, ami közérdekű megosztottam a Facebook nevezetű közösségi oldalon. Sosem gondoltam, hogy valaha lesznek feliratkozóim. A blogot sokáig vezettem, de hirtelen felindulásból töröltem mentés nélkül, mikor megtudtam, hogy feltörték. Így sok bejegyzésem oda veszett... De az írás a szenvedélyemmé vált és sokan biztattak, hogy ne adjam fel. Folytassam.
Írj, hogy gyógyulhass...
Úgy voltam vele, hogy a blogomat elsősorban magamnak írom. Illetve a pozitív dolgokat mindenképpen. A saját megerősítéseim miatt, hogy meggyőzzem magam arról, amit állítok. Van, amivel kiskorom óta küzdök, és elméletileg az írott szó is teremtődik. Ezért, mikor elkezdtem pozitív dolgokról is írni, rájöttem arra, hogy az írás gyógyít. Gyógyít, hogyha kiadod magadból, kiírod a gondolataidat. Még akkor is, ha negatív gondolatok járnak a fejedben, de ha leírod a pozitív változatát hatással lehet rád, vagyis magamra. Írok, hogy gyógyult legyek, hogy gyógyulhassak és kifogom adni a gyógyulásom története című könyvemet. Azóta a blogom számomra egy piszkozat is lett, a könyvhöz.
//Tudom, manapság sokan írnak könyvet, mindenki lehet író. Számomra ezt az ötletet egy nagyon kedves fiatalember adta (hálás vagyok MGC^^), mikor egyszer elolvasta az egyik blogbejegyzésemet régről, a boldogságról. Akkor Ő azt mondta, hogy nekem írnom kéne egy könyvet, ami segítségül szolgálhat más embereknek. //
Talán, hogyha rászánom magamat, ha most elkezdem írni, ha teljesen átéléssel jelenidőben írom, mintha már megtörtént volna, jobban elhiszi az elmém és mire befejezem, talán el is múlik a lassan 19 éve tartó gyötrelem. Amit másoknak adsz, magadnak is adod. Ha másokat gyógyítasz, Te magadat is gyógyítod. Mondják a spirituális tanítók.Valamiben hinnem kell, hogy van kiút. Muszáj. Így megpróbálok ebben, az írásban, a könyvben, a Flow élményben hinni, a boldogságban.
A blogolás számomra több, mint egy hobbi. Szeretek írni, szeretek fogalmazni. Sokat köszönhetek neki, az írásnak hála valamennyivel javult a helyesírásom. A sok olvasástól bővült a szókincsem. Megismerhettem értékes bloggereket, blogokat. Más nézőpontokat. Egy újfajta terápiát, az alkotásért. Mert egy-egy posztom számomra tényleg egy alkotás, arról nem is beszélve, hogy a blogom dizájnerét alakítgatni is egy alkotási folyamat. Büszke vagyok a blogomra és arra, hogy írhatok.
Tanárnő blogjai:
Larixde
Aranytükör
Mások írták:
Kellett egy kis idő, mire átrágtam magam a posztodon, mert bevallom, picikét zavarta a szemem a fekete alapon fehér betűtenger, és még most is káprázik a szemem.
VálaszTörlésViszont!
Hihetetlen lebilincselő stílusban írsz, és a mai nap fénypontja volt, hogy olvashattalak.
Serdülőként nekem is mázsás terhek nyomták a lelkemet, és nekem is volt egy pedagógus (gyógypedagógus) hölgy az életemben, akit soha nem feledek, sajnos, már nem él.
Azt kívánom, légy továbbra is kitartó, és írd meg azt a könyvet, megérdemled a sikert.
Nagyon szépen köszönöm! Hiszem, hogy minden ember okkal kerül egymás életében és néha a tanárok igazi tanítómesterekké válhatnak! :)
VálaszTörlés