Lehetek boldog feketében, ugyanakkor lehetek depressziós rózsaszínben.

A színek hatással vannak ránk, igen. Lehet ebben valami, ugyan akkor a színeknek is Mi az egyén tulajdonít jelentést. Ha sokszor hangoztatja valaki, hogy csak a depressziós emberek hordanak feketét, az egyén elhiszi, ami azt a vonhatja maga után, hogy depressziós lesz. Ha valaki a rózsaszínnek vidám jelentést tulajdonít, vidám lesz tőle. De ugyan akkor ez a séma lehet fordítva is igaz. Mert valaki kitalálta, hogy a színeknek mik a jellemzője, milyenné válhat tőle az ember, de valójában mindenki maga dönti el, hogy melyik szín mit jelent számára.

Forrás
 Mint ahogyan a fekete sok ember számára negatív szín, de bizonyos emberek számára meg lehet a legboldogabb szín a világon. A fehér színt, is egy jelképnek tartják, pl a tisztaság jelképe, ezért is leginkább fehérben házasodnak az asszonyok, miközben long long time ago - az az réges régen  a  15. század közepétől a  zöld volt a menyasszonnyi ruha színe, hiszen a zöld szín volt a hűség jelképe, később a 16. század elejétől a vörös/piros, és utána következett, amikor a fekete is az volt  - Ráadásul Japánban a mai napig a fehér a gyász színe.

Ha változik valakinek a hozzáállása, világ szemlélete lehet jobban elkezd vágyódni a színek felé, mert abban fogja jobban érezni magát, de ugyan akkor ez biztosan nem  a tudatos színválasztás miatt történik. Ha valaki tudatosan választ színt, megválaszthatja azzal a jelentését is.

Ha valaki szereti a feketét, nem kell túl gondolni és mindenfélét belelátni, mint azt ami, szereti a feketét. Ennyire egyszerű ^^

(Tudom, hogy a fekete és a fehér tulajdonképpen nem szín. )

Mellesleg a feketével keverve bármilyen szín jól néz ki, és a fekete ruha még karcsúsít is!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Életmódváltás. 30 napos kihívás teljesítve.

Sampontól az öntisztulásig.

Tabutéma: A nőiességről, avagy hogyan éld meg a nőiességed!

Elemezzünk dalszövegeket! Enigma- Return to Innocence