Bagdi Bella és a sorsfordító önbecsülés

Ismét ellátogatott Bagdi Bella Debrecenbe, hogy koncertet adjon sorsfordító önbecsüléssel kapcsolatban. Bella koncertjei meghittebbek, mint más koncertek. Hozzánk szól, hozzám és hozzád, megérint. Talán ez a koncert volt az, ahol a legtöbb könnycseppet ejtettem, bár tény hogy mindegyik koncertje alkalmával, - ahol eddig részt vettem - nem maradtak el a hála-könnyek.
Néhányan Bellával a debreceni boldogságklubból
Sírtam, mert a lelkemig hatolt a mondanivalója. Sírtam, mert az önelfogadás számomra nehéz feladat. Sírtam, mert felismertem az igazságát és sírtam, mert megindított.

Vagy a negativitás szemüvegén keresztül látjuk a világot, vagy a pozitivitás szemüvegén keresztül. Nincs közte átmenet, a kettőt együtt nem láthatjuk.

Bella nagyon tisztán és természetesen beszél. Látszik rajta, hogy nem betanult monológot mond, hanem áttudja adni azt amit gondol és a saját történeteit, szívből jövően.

Szinte minden percben potyogtak a könnyeim, és mint minden koncert alkalmával itt is az áldás dallal búcsúztunk.

Sírtunk, nevettünk, buliztunk és elmélyültünk. Elmélyültünk és befelé tekintettünk, önmagunkba.

Mikor elővett egy nagy értékes bankjegyet, összegyűrte és széttaposta. Az a bankjegy a mi metaforánk volt. A bankjegy, mi voltunk és azt mondta bármennyire is megtaposott minket az élet mi akkor is értékesek vagyunk...

Nekem is ezt a programot kell átírnom magamban és elfogadni a jelenlegi állapotomat, hogy megtaláljam a békét ebben a helyzetben.

Csodálatos dalok voltak, az én két kedvencem is megszólalt csodálatos dallamokkal. Énekeltünk, kántáltunk, mantráztunk és volt hogy meditáltunk. Csodálatos élmény volt. És azt hiszem mindig hálás leszek Z. Katalin tanárnőnek, amiért megismerhettem Bellát és munkásságát.

Bella nagyon sok embert gyógyított meg a dalaival, sok ember szívébe és lelkébe elhozta a fényt, a békét és a boldogságot.

"Mert történjék bármi, jobb veled a világ."







Megjegyzések

  1. Nagyon inspiráló volt ez a posztod! Bár nem ismerem Bella munkásságát, de utána fogok mindenképp járni!

    VálaszTörlés
  2. Örülök, biztos tetszeni fog és köszönöm. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Életmódváltás. 30 napos kihívás teljesítve.

Sampontól az öntisztulásig.

Tabutéma: A nőiességről, avagy hogyan éld meg a nőiességed!

Elemezzünk dalszövegeket! Enigma- Return to Innocence