Életmód #1

Bár ez a kép is kb az edzések elkezdése utána 2 hónapra készült.
Talán olyan Február környékén kezdtem el újra mozogni, mikor kijött Szászhegyessy Zitának az új harminc napos kihívása azonnal belekezdtem. Kicsit bevallom őszintén, csaltam. Csaltam, mert nagyon akartam mozogni, fogyni, karcsúsodni és tudtam, hogy ha vége lesz a harminc napnak nem fogok tudni egy könnyedén ilyen jó mozgásformát találni, mint Zita napi 15 perces edzései bemelegítéssel és nyújtással együtt. Ezért párom segítségével, két külön e-mail címével is beregisztrált nekem, hogy tudjak edzeni, illetve folytatni. Szóval, ami nekem harminc napos volt, mondhatni 90 napos volt. Tudom, Van Zitának a 90 napos kihívása is, amire nagyon szerettem volna feliratkozni, de sajnos nincsen bankszámlám és csak úgy lehetett utalni az összeget.

Szóval, már edzek egy ideje, ahogy tudok az étkezésemre is figyelek. Ha itthon tehetem akkor vegánul étkezem, mert szeretnék idővel megint azzá válni, de sajnos saját kereset híján ezt nem mindig tudom kivitelezni, és túl sok gyümölcsöt sem tudok enni emiatt. De a páromnak most lett munkája, és talán több egészségesebb dolgot fogok tudni enni, meg ültettünk, -bár kicsit késve - Zöldségeket a kertbe és várom, hogy elkezdjenek növekedni, hogy legyen sok finom tápláló élelem a számomra, meg van diónk, málna bokrunk, szőlő lugasunk és körte fánk.

Nem tudtam mindig lefotózni magamat, vagy megkérni párom, hogy fotózzon le. Így a havi kép készítéses dolog elmaradozott, de amikor tudom készítek egy-egy ilyen volt, ilyen lett képet magamról.

A fogyással kapcsolatban Cathreen Misery-től kértem sok-sok tanácsot, mert ő is nagyon belejött az életmód váltásba és nagyon szuper eredményei születtek. Én Zita után letöltöttem Bíró Ica Testszépítés 3 DVD-jét. Még régebben, mikor tornázgattam volt  egy Bíró Ica DVD-m. Nem tudom honnan, csak találtam. Nos, akkor beleszerelmesedtem abba, amit Ica csinál. Nem csak a fitness óráiba, hanem abba is, hogy a belső szépségre, a harmóniára is rámegy. Ezért éreztem úgy, hogy nekem a 3. DVD-jét kell letöltenem, mert van benne tai chi, chi kung, edzés, hastánc és jóga is. Azaz minden, ami egy szép testi és lelki harmónia eléréséhez szükséges.

Bár nem a megszokott rutin szerint haladok. Mindennap edzek, de más-más videókra, DVD-re mert néha kell a változatosság. Szerencsére Zitának megtalálható két test edzés-es videója a Youtube-on és azokat is szoktam csinálgatni felváltva, bár lehetne több. :D Mert őt is nagyon szeretem, szeretem Zita videóiban azt, hogy könnyű edzéseket csinál a napi 15 percel -  bár nem úgy könnyű, mert néha eléggé fárasztó és nehéz - de kevés edzéssel és megfelelő étkezéssel nagyon jó eredményeket lehet elérni.

Mikor befejeztem Zitát, akkor lőttem magamról egy képet a tükörből és szerintem valami eredmény elkezdett mutatkozni.
Nem szembetűnő a változás, de én azért látok valami kis változást.

Én tényleg megszerettem az edzést Zita által és mindennap igénylem a testmozgást. Nem azért, mert mostanában nagyon felkapott lett az életmódváltás, hanem azért mert érzem, hogy ez nekem jó, a testemnek jó, a lelkemnek jó és élvezem csinálni. Anyukám és párom szerint nagyon erős kitartásom van, mert látják rajtam hogy mindennap mozgok és "szadilom" magam, ahogy anyukám mondaná. De nem, hiszem, a kitartó munkával, akarattal elérhetem a lapos, illetve kockahasat, a csinos vékony derekat, a feszes formás popsit. Nem mások miatt, magam miatt. Eleinte leginkább az állóképességem javulása miatt kezdtem el, viszont olyan jól belejöttem és igénylem a mozgást, hogy az alakformálásért is csinálom. Szeretem, jól érzem magam, hogy mozoghatok :)

itt tartok jelenleg
Hamarosan itt a születésnapom, és ha megkérdezik mit szeretnék születésnapomra általában mindig azt mondom, hogy semmit, mert mindenem meg van, de most sport melltartót és sport nadrágot szeretnék. Ilyen cuccaim sajnos nincsenek, ezért most ezekre tényleg szükségét érzem, hogy legyen.

Jógázni is elkezdtem, bár azt csak időnként csinálom Youtube videó alapján, de ha lenne egy állandó munkám akkor sűrűbben jógáznék, mert szeretnék járni jóga órákra, de úgy hogy nincs munkám sajnos nem tudom ezt megtenni. Ugye ha otthon jógázok fent áll  a veszélye annak, hogy rosszul csinálom a mozdulatokat, nincs aki beállítson és lehet több kárt okozom magamnak, mint hasznot. De majd ha helyre jöttem akkor megyek a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolára és megpróbálom elvégezni a Vaisnava Jógamester alapszakot, ami nagyon régóta vágyam!

Mostanában nem igazán van izomlázam, ha tornázok. Mondjunk tegnap is végig toltam másfél óra Bíró Icát és nincs izom lázam... Ezen kicsit ki voltam akadva, de párom azt mondta, hogy attól még van eredménye ha tornázok, mert az izomláz akkor jelentkezik, ha valaki nincs hozzá szokva a mozgáshoz és mivel én csinálom már egy ideje, így természetes, hogy nincsen már izomlázam, mert hozzá van szokva a testem a rendszeres mozgáshoz.

Nem tudom sajnos mindig ugyan abból a szögből lefotózni magamat, de  már onnan is érzem, hogy a karcsúsodás beindult nálam, hogy ez a fehér rövid naci az első képen még alig jött rám, most meg már  nagyon könnyen feljött.

Szépen, lassan de haladok és büszke vagyok magamra, még ha a nővérem szerint nem is fogytam semmit, de anyukám, párja, és párom látják a változást rajtam.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Életmódváltás. 30 napos kihívás teljesítve.

Sampontól az öntisztulásig.

Tabutéma: A nőiességről, avagy hogyan éld meg a nőiességed!

Elemezzünk dalszövegeket! Enigma- Return to Innocence