Halhatatlan Szerelem - elmélkedések

Kislánykoromban láttam először a Dracula halott és élvezi című filmet, akkor ragadott először magával a fekete, komor, misztikus hangulat. Hívogató, csalogató, akkor is, ha vígjáték kategóriába sorolható. Most már tudom, hogy a Bram Stoker - Dracula  és a 1992.-es film adaptációját vette alapul.

A Dracula névről általában a félelem, vámpír, vérszívó, éjszakai gyilkos, denevér jelzők jutnak az eszünkbe, no meg néha a halhatatlanság. De kigondolta volna, hogy a Dracula történet egy vérfagyasztó szerelmi történet is lehet. Tudom, senkinek nem ez jutna az eszébe, és tök fura, hogy én ezt ragadom ki, mintha másról nem is szólna, viszont a szerelem egy fontos momentuma, habár sajnos olvasni még nem volt szerencsém a művet, viszont a fentebb említett mindkét Dracula filmnek vannak szerelmi szálai, habár az utóbbinál a reinkarnáció is megjelenik vagy valami olyasmi.

Lehet túl naiv vagyok, de ebben a szerelemben én is hiszek. Történjen bármi, a két szerelmes, olyan elsöprő vágyat, szenvedélyt éreznek, hogy még a halálba is követnék a másikat, vagy még azon túl is. Felismerni, vagy újra megtalálni az igaz szerelem csókját, ami örökké él és ugyan olyan izzó, forró vággyal mint azelőtt, akár évek múlva is. Habár tudom, hogy ilyen szerelmet csak nagyon kevesen élhetnek át.

A gótikus szerelem, a gótikus romantikában van valami megmagyarázhatatlan, rejtélyes. Ki az, akit ez nem vonz? A halhatatlanság, az örök élet, habár a vámpírokat is el lehet pusztítani, de az Alkonyat vámpír történetek mintha az eredeti sztorik kifigurázása lenne, nincs bennük sötétség és elegancia, hiába van a szerelem a középpontjában, nincs meg benne az, amitől egy vámpíros szerelmi történet igazivá válik. Persze, nem akarom megbántani az Alkonyat rajongókat. Ha a vámpíros filmek kerülnek szóba, számomra a klasszikusok testesítik meg a komor, euforikus vámpírok mivoltát.

Talán a visszatérő álmok, amik kislányként "kínoztak", hozták a felszínre a vágyakozást bennem  a halál misztikuma iránt. A halál, amely összefügg a vámpír és a halhatatlanság fogalmával. Nem is volt kín, így már felnőtt fejjel visszagondolni rá. Inkább volt egy epekedés az ismeretlen irányába.

Titokban minden kislány és kisfiú vámpír akart lenni, és talán néhányan még mindig várnak a mesebeli vámpírhercegükre, vagy vámpír-hercegnőjükre, akik eljönnek értük és magukkal viszik a halhatatlanságba soha nem múló szerelemmel.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Életmódváltás. 30 napos kihívás teljesítve.

Sampontól az öntisztulásig.

Tabutéma: A nőiességről, avagy hogyan éld meg a nőiességed!

Elemezzünk dalszövegeket! Enigma- Return to Innocence