Egy másfajta életmód projekt - A hulladékmentesség és minimalizmus

A július számomra a műanyagmentesség jegyében telt. Részt vettem ebben a kihívásban, figyelve Panni az életfűszerező blog Facebook oldalát , mert minden nap megosztott egy kis segítséget és érdekességet a műanyagmentesség kivitelezésére és a Földbarát Facebook oldalát is nyomon követtem. Akkor kezdett nagyon érdekelni ez az egész. Én már régebben is "zöld" voltam valamilyen szinten, de most felnőttfejjel úgy érzem, hogy sokkal több mindent megtudok valósítani a Föld érdekében. A Zero waste mellett elkezdett érdekelni még a minimalizmus is. Szerintem csodálatos, hogyha valaki így kezd el élni. Goth-ként úgy döntöttem én is belevágok és a tőlem telhetőt megteszem ennek érdekében. Sok helyen olvastam, hogy nem mindig célszerű kidobni a már nem használt ruhát, de még elajándékozni sem a legjobb. Viszont én úgy gondolom, hogy mivel nem vagyok kreatív, hogy átalakíthassam hasznos dolgokká a már feleslegessé vált ruhadarabjaimat, így eladományozom őket jótékonysági szervezeteknek. Rengeteg ruhám volt, 12 szatyornyi ruhát már pár hónappal ezelőtt oda adtam a Rotaract-nak, de még mindig megdöbbenve vettem észre, hogy milyen sok ruhám van, de a felét sem hordom... Így megint néhány nagyobb szatyor ruha, zsák telt meg számomra már feleslegessé vált ruhadarabokkal. Belegondoltam abba, hogy nekem rengeteg ruhám van és tényleg csak a negyedét hordom szinte, másnak meg ennyi sincs és nagyon szüksége lenne hordható ruhákra, és bár a szekrényem jobban átlátható, de még így is rengeteg ruhám van, hiába próbáltam úgy válogatni a selejtezés közben, hogy tényleg azok maradjanak, amiket hordani fogok, talán lesz ennek még sok nekifutása. Persze az anyukám ennek nem igazán örül, így egy Londonból való Goth csipkés pólót kénytelen voltam visszarakni a szekrényemben. Érzelmileg nehezen válok meg ruháktól, vagyis az olyanoktól amihez érzelmileg kötődöm.
Forrás:Instagram
Ahhoz, hogy megtudjam változtatni a háztartásomat hulladék nélkül van néhány dolog, amit beszeretnék szerezni. A hétvégén megyek a Müllerbe és veszek bambusz fogkefét, rendelni akarok bambusz hajkefét is, nem tudom, hogy a Müllerben lehet e kapni. Vagy itt Debrecenben valami Bio boltban. Fém borotvát is szeretnék beszerezni és intim dolgok közül, mivel sajnos a tampont nem igazán bírtam, ezért sajnos az intimkehely sztornó. Helyette mosható betétekből szeretnék betárazni. Tudom, hogy kicsit undorítóan hangzik, de talán ezáltal közelebb kerülhetek a nőiességemhez. Talán, ha megkérdezik mit szeretnék karácsonyra ezeknek variációikat fogom mondani, már csak arról kéne meggyőznőm a családomat, hogy ne használjanak csomagolópapírt, se semmi egyebet...

Most, hogy újra nézem a kedvenc kosztümös sorozataimat, figyelmes lettem arra, hogy régen mennyire hulladékmentesen éltek az emberek. Már akkor is volt mosható betétféle, a szendvicseket konyharuhába csomagolták, ruha zsebkendőt használtak és arról nem beszélve, hogy minimális ruhájuk volt. Persze, ahogy változnak az idők és fejlettebbek az országok, egyre több a szemét is. 

Ha vásárolok, legfőképpen piacokon, saját ételes dobozba, vagy vászontáskába teszem. Szerencsére a párom is általában már nejlonzacskó nélkül vásárol, aminek nagyon szoktam örülni. Bár tegnap ezt pont elfelejtettem, amikor fekete retket vásárolt. Próbáltam egy időben átállni a sampon mentes hajmosásra is, a csak vízzel történőre. De nagyon gány volt tőle a hajam, és végül megmostam samponnal. Viszont citromlés szódabikarbónás hajöblítésre próbálok visszaállni, a tapintása kellemetlen a hajamnak, viszont  elvileg néhány hónap múlva átáll a haj, csak addig kell kibírni. Bár a hétvégén lesz a Mihály napi vásár, itt Debrecenben. Szeretnék elnézni kézműves szappanos standokhoz, hátha találok valami hajmosásra való természetes Vegán szappant, ahol csomagolás mentesen is vásárolhatok. Remélem sikerrel járok. 

Terveim között szerepel még az is, hogy veszek még három kisebb kukát a szobába, és akkor így megpróbálom szelektíven gyűjteni a hulladékot és ha megtelik a gyűjtőkonténerbe viszem, az olajat még nem tudom, hogy fogom megoldani, mert nincs  a közelben sajnos benzinkút....

Megjegyzések

  1. A legnehezebb kivitelkelezés még akkor van, ha az ország ahol élsz csak mutiba vannak a szelektív hulladékgyűjtők és valójában nem érdekel senkit, hogy mit hova dobsz mert a végén egy helyre megy. Ráadásul nem csak a műanyag, hanem a textil és az elektronikai szemét is kimagaslóan sok ha azt nézzük, mennyit kidob az ember. Jó, hogy igyekszel és próbálod csökkenteni a szemét termelést, ezt kellene minél több embernek megtanítani, hogy miért és hogyan érdemes, miért kellene és miként viheti végbe.

    De persze a nagy multiknak nem érdeke ezeket támogatni, lásd a fast fashion boltok vagy azon elektronikai márkák, ahol a termékeik köztudottan két év után elavulnak és kényszerítenek a cserére. Pedig még alap funkcióit tekintve működik. Amit még sajnálok, hogy nincs olyan rendszer, amivel követni lehet a fogyasztást és úgy újra használhatóvá tenni a hulladékot, hogy közben visszakerül a körforgásba. Ezáltal a szemét megszünhetne, hiszen mennyi mindent lehet belőlük újra legyártani!
    Egyszer nézelődtem olyan Adidas cipőről, melyet elméletileg tengerekből kihalászott műanyagból csináltak. Remek kezdeményezés, de sajnos olyan drága, hogy le kellett mondanom róla. Nem tudom miért annyi, de csak remélni tudom, hogy idővel olcsóbb lesz.

    Szóval sok minden van még hátra, amivel komolyan meg lehetne menteni a Földet. De sok kicsi, sokra megy. ^^

    VálaszTörlés
  2. Én is hallottam ilyen tévhiteket hogy egyhelyre mennek a szelektív hulladék,de ez a Földbarat megcáfolta szerencsére. :) Egy kocsi viszi el, de kulon tárolóba dobják. En is ebben hiszek. Sok kicsi sokra megy. Szerintem sokkal tudatosabbak lettek az emberek és ennek nagyon örülök :))

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Életmódváltás. 30 napos kihívás teljesítve.

Sampontól az öntisztulásig.

Tabutéma: A nőiességről, avagy hogyan éld meg a nőiességed!

Elemezzünk dalszövegeket! Enigma- Return to Innocence