Lucy Maud Montgomery és Kevin Sullivan kalandjai

Forrás
Lucy M. Montgomery-től sajnos még nem volt lehetőségem olvasni, viszont a regényei alapján készült filmek, szívemnek igen kedvesek. Ha ajánlhatnék néhány sorozatot, amit mindenképp érdemes lenne megnézni, a Váratlan Utazás és az Anna lenne az. Mint megtudtam a Wikipédia keretein belül az írónő saját magáról mintázta Annie-t, a Zöld ormú házat gyermekkori emlékeiből alkotta újra és magát Avonlea-t is, habár a valóságban nem létezik Avonlea.

Az Annával való kapcsolatom gyermekkoromban kezdődött, a Minimax TV műsorának hála. A mese címe Anna Zöld oromból. Teljesen véletlenül fedeztem fel a mesét, de nagyon magával vonzotta a tekintetemet. Imádtam. Akkor még az Anna c sorozatról semmit nem hallottam, viszont a Váratlan utazás c. sorozat nevét már hallottam akkortájt.

Forrás
Talán tavaly esett meg velem, hogy belebotlottam az Anna sorozatba, és mivel imádom a kosztümös filmeket, így megnéztem az első részt és annyira fura volt a felismerés, hogy ez az a mese, amit annyira szerettem kislánykoromban!! A Kevin Sullivan-es Anna lesz az örök kedvenc, az ő karakterével, személyiségével szerintem sokunk tudna azonosulni, mintha én Ő lennék, csak nincs annyi fantáziám, de általában sokat beszélek. Talán először a Váratlan utazást néztük végig anyukámmal pár éve, és utána jött az Anna. Nagyon megdöbbentem, mikor az Annában több V. U karakterét véltem felfedezni. Rögtön utána is néztem és mint megtudtam az Anna spin off sorozata a Váratlan utazás. Így újra végig nézve a sorozatot (mert párom még nem látta, meg amúgy is szeretem) már jobban kitisztult a kép, mert Annára és Gilbert-re vannak utalások a Váratlan utazásban. Hihetetlen volt számomra, de szerintem nagyon jól megcsinálták mind a kettőt. Bár a Neflix piacra dobott egy új Anna feldolgozást az Annie with an'e', vagyis az Anna e-vel. Szkeptikusan kezdtem el nézni, mert jókat írtak róla, bár kicsit átírták a történeteket, d
e jobban betekintést nyerhetünk a karakterek múltjába. Talán a második részt után jutott eszembe, hogy ez az Új Anna nagyon hasonlít az Anna zöld oromból c mesére. A testvérpár újra alkotása még külsőre is visszaidézi számomra a mese testvérpár szereplőjét, Cuthbert-ékre. Diana Barry karaktere is a mesében lévő Diana-ra emlékeztetett. Ez annyira fantasztikus, amikor nézem az új Annát, kicsit a gyerekkoromban találom magamat.Viszont az új Anna szerencsére adott választ olyan kérdésekre, amik gyakran foglalkoztattak minket, vagyis engem biztosan. A menstruáció!! Végre egy kosztümös sorozat, ahova beraktak egy ilyen jelenetet. A női ciklus nagyon sokáig tabunak számított, vannak olyan kultúrák, ahol a mai napig tabunak számít róla beszélni, vagy tisztátalannak gondolják emiatt a nőket. Az új Anna szerencsére erre is kitér.

A Kevin Sullivan által készített filmek, sorozatok nagyon jól visszatudják hozni az adott kornak, korszaknak a sajátosságait, a kosztümök és a csodaszép helyszínek varázslatos tárlata nyílik meg előttünk, nézve a filmeket. Az akkori családi, baráti, szomszéd kapcsolatok megközelítőleg visszaidézi, hogyan élhettek akkor az emberek, így egy kicsit a történelemben is találhatjuk magunkat és elképzelhetjük milyen lehetett az akkori farmer, városi élet. Ezeket a sorozatokat azért merem ajánlani bárkinek, mert nagyon szeretet teljes és minden egyes rész végén van, valami tanulság. Hiszen Peg Bowen-től megtanulhatjuk, hogy a hit ereje csodákra képes, és hogy azért mert valakiről gonoszságokat terjesztenek még lehet kedves, szerethető és segítőkész. Sarah Stanly karaktere megtanítja azt, hogy néha félre kell tenni a büszkeséget egy jó ügy érdekében. Álljunk ki egymásért és ne foglalkozzunk a negatív kritikákkal, vagy ne érdekeljen az, hogy mit gondolnak mások rólunk. Alec King- a megértésre, a békére és higgadtságra tanít és a sor végtelen lenne. Minden egyes karakter egy egy példázattal szolgál az értékekre.

Egyszerre szórakoztatnak és tanítanak. Kell ennél jobb? Bár a Victorian és Edwardian korszaknak megvoltak az árnyoldalai, nem mondom, hogy akkor jobb volt, mert nem. De másabb volt. Mindenki ismert mindenkit. Ha összekaptam is kulturáltan veszekedtek. A társadalmi eseményeken az egész falú jelen volt, mert fontosnak tartották a közösséget. Piknikek, teapartik, bálok és szeretet.

Aki nem látta, mindenképpen nézze meg az Anna eredeti és felújított verzióját, illetve a Váratlan Utazást, de még ajánlanám a Szelek Szárnyán c. sorozatot, ami kicsit későbbi időkben játszódik az 1930-as években.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Életmódváltás. 30 napos kihívás teljesítve.

Sampontól az öntisztulásig.

Tabutéma: A nőiességről, avagy hogyan éld meg a nőiességed!

Elemezzünk dalszövegeket! Enigma- Return to Innocence