Wikka gondolatai

Ahhoz, hogy egy kis környezettudatosságot vigyél a mindennapjaidba, nem kell nagy dolgokat véghez vinned, már az is elég, ha tudatosabban választod meg a napi többszöri étkezésedet. Gondolok itt arra, hogy mit szeretnél enni, hol szeretnéd megvásárolni hozzá a különféle alapanyagokat és hogy hogyan vásárolsz. Amikor nagyobb élelmiszerüzletekben vásárolunk, akkor is figyelhetünk arra, hogy megpróbáljunk minél kevesebb hulladékot termelni az általunk vásárolt élelmiszerekkel vagy akár dönthetsz úgy is, hogy helyi termelőktől vásárolsz, biogazdaságban vagy piacon. Én az utóbbit nagyon szeretem, mert ha idény zöldségeket, gyümölcsöket, magokat vásárolunk akkor olcsóbban jövünk ki, arról nem is beszélve, hogy nem csábulunk el annyira hogy mindenfélét felvásároljunk, mint a nagyobb üzletláncokban. A különféle rágcsálnivalók, édességek látványa gyakran arra sarkallja az embereket, hogy ne csak azt vásárolják meg, amikre valóban szükségük van, hanem azokat is, amik tulajdonképpen csak az ízlel...

A mai társadalom legfőbb problémája szerintem az, hogy általánosságban az embereket behálózta a digitális világ. Ezzel én sem vagyok kivétel, én is azok közé az emberek közé tartozom, aki napi  20-szor megnézi a Facebook, Instagram és egyéb oldalát. Viszont én tudom, hogy ez nem jó, ezért próbálok változtatni rajta. Mivel semmi sem megy egyik napról a másikra, ezért fontosnak tartom a fokozatosságot. Nem szeretném, hogy a leendő gyermekeim egy olyan világban nőjenek fel, ahol ez a természetes, mert ezt a szülő mintát látták életük folyamán a legtöbbször. Tulajdonképpen én is ezt láttam és ezért leszokóban vagyok az Online világról, de a Televízió is hasonló. Véleményem szerint kisgyerekeknek a kezébe nem való még telefon, táblagép, Iphone és hasonlók. Egy gyermek legyen szabad, élvezze azt, hogy gyerek és ne idegeskedjen feleslegesen azon, hogy vajon vissza ír e neki valaki, vagy hányan lájkolják a profilképét a Facebook-on. Valljuk be, ez is egy függőség. De eszünkbe jut az...

Sosem tudtam igazán, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy leszek. Ez nem teljesen igaz, mert nekem a színház volt a legnagyobb álmom, hogy színpadi színésznő lehessek, de erről már lekéstem, vagy kitudja. Nem akartam híres lenni, csak egyszerűen szerelmes lettem a színház világába, amikor  nagymamám először elvitt a Dzsungel Könyve előadásra a Csokonai Színházba. 7 éves voltam akkor és én, mint hiperaktív örökmozgó, végig ültem és tátott szájjal néztem az előadást. Akkor ott szerelmes lettem, és tudtam, hogy én színésznő szeretnék lenni. Ez tartott kb. 11 évig. Egyetlen ember volt, aki hitt abban, hogy én is lehetek színésznő. A rajztanárnőm. Érettségin ezt el is szúrtam, mert eszembe sem jutott, hogy a Színművészetibe nem számít bele az érettségi eredménye, hanem színtisztán a tehetséget nézik. Bár nincs jó hangom, tudom, hogy azt lehet képezni. De mint 1 évvel ezelőtt megtudtam, a Színművészeti egyetem is korhatáros. Szóval erről az álmomról egyelőre le kellett mondanom. Talán ma...