Mert egy nap én is hős leszek....

Az apukám egy hős, legalábbis az én számomra az. Ő az egyetlen ember, aki talán igazán tudja, hogy mit élek meg egy egy roham előtt/közben és után. Talán Ő tudja igazán, hogy mennyire nehéz ez az egész megoldandó feladat, egészségügyi kihívás. De ő egy hős, mert képes volt felülemelkednie rajta és legyőzte, vagy legalábbis tudja uralni a gonosz kis koboldot. De most úgy érzem, és őszintén úgy érzem, hogy megvan bennem is az erő, hogy leküzdjem. Olyan tudás birtokában vagyok, ami által már képes vagyok hinni és látni a láthatatlant. Már egyáltalán nem számít, hogy fizikai vagy lelki, átvett vagy örökölt, és az sem számít, hogy van e neve, vagy nincsen a megoldandó feladatomnak Az sem érdekel már, hogy sokan azt gondolják szimulálok és az egészségügyi dolgozóktól is megkaptam már ezt kiszolgáltatott helyzetben. Egyszerűen ezek a dolgok már nem számítanak, és azért nem, mert sokkal jobban hiszek abban, hogy ennek az egésznek vége lesz és végre olyan életem lehet, amilyenre mindig is vágytam, mint eddig Azért, mert tudom hogy én is megérdemlem az egészséges, boldog, sikeres életet. És minden egyes kicsi sikerélmény erőt ad, erőt ad ahhoz, hogy elhiggyem. Végre valahára higgyek benne, hogy képes vagyok rá!

Legelőször 2012-ben Dir En Grey koncert volt az, ahol képes voltam győzedelmeskedni a gonosz koboldom felett. Igaz, ott leginkább a barátnőmnek köszönhettem, aki végig hitt bennem és biztatott. A második alkalom Alphaville koncerten történt, a harmadik a nővérem esküvőjén és rá egy hét múlva itthon idén történt.  És az, hogy egy roham után képes legyek felemelni a fejemet igen is nagy dolog. És az, hogy szédülve végig táncolom nővérem esküvőjét szintén. És bárki bármit mondhat, én nagyon büszke vagyok magamra. Minden egyes kis sikerélmény után büszke vagyok magamra, és nálam az hogy ha roham után a fejem feltudom emelni nagyon nagy sikernek számít. Ilyenkor annyira hatalmas boldogság fog el, hogy legszívesebben körülölelném a világot!

 Einstein szerint a képzelet erő sokkal fontosabb, mint a tudás. Egyet kell értenem vele. Eddig valahogy a vizualizáció nem működött, illetve nehezen tudtam elképzelni a gyógyulásomat. De hála Domján Andrásnak megértettem, és olyan tisztán látom magam előtt a képet a gyógyult állapotomról és az álomházunkról, mint még sosem. De nem csak hogy képes vagyok megjeleníteni magam előtt, tudok érzelmeket is belevinni. Ez az agykontroll sikerek titka. Az egyik relaxációmban kifolytak a könnyeim az örömtől, a boldogságtól és a hálától ahogyan azt vizualizáltam, hogy mesélem a barátaimnak, hogy testileg és lelkileg egészséges vagyok! Amikor elérem ezt az állapotot, én megfogom írni gyógyulásom történetét. Igazából én sosem akartam a blogomban írni az egészségügyi megoldandó feladatomról. Nem akartam, hogy azt higgyék sajnáltatom magamat. Inkább azért írok erről, hogy én is erőt adjak másoknak. Nem csak az apukám, de a párom is egy hős. Aki a könyvében eleinte a saját megoldandó feladatáról írt, végül csak felületesen érintette.

Dr. David R. Hawkinsnak igaza lehet a valódi önmegadással kapcsolatban. Én gyakran menekültem a rohamok elől, mert hogy olyan rossz átélni őket.  De, amikor hagyom hogy jöjjön, és megadom magam az érzésnek gyengébb lefolyásúak. Ha jönnie kell jöjjön, már nem félek, már nem menekülök, inkább belemegyek. Viszont, ha bármit is hoz az élet, elfogadom és a legjobbat fogom kihoz belőle. Az életben a legfontosabb dolog a szeretet. "Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat." a Bibliában nagyon sok okos és bölcs gondolat rejlik. Én mégis azt mondanám, hogyha nem szeretjük magunkat, akkor tanuljuk meg szeretni, mintha az életünk múlna rajta.

Ha úgy érezzük, hogy nem szeretnek minket, akkor ne külső megerősítéstől várjuk a szeretetet. Assisi Szent Ferenc imájából kiindulva, törekedjünk arra, hogy (Mi) Én szeressek és ne arra, hogy engem szeressenek.