Ne ragaszkodj, engedd el!
Az életben számtalan dolog van, amihez ragaszkodunk. A kapcsolatok, a meggyőződések és a vágyak hajtanak minket előre, de valóban a hasznunkat szolgálják, ha ragaszkodunk egy adott dologhoz?
Ha a ragaszkodásunk tárgyával történik valami, akkor több, mint valószínű elfog bennünket egy negatív érzés. A negatív érzés negatív gondolatokat szül és így tovább. Ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan mi azt szerettük volna, akkor szomorúak leszünk. Azért jelenik meg bennünk ez az érzés, mert volt egy elgondolásunk a "tárggyal" kapcsolatban, amihez ragaszkodtunk.
Bagdi Bellának az egyik dalszövegében van egy nagyon jó részlet, amin rengeteget gondolkodttam. Így szól: "Uralom, ha elengedem. Elérem, ha nem kergetem. Enyém, ha már nem akarom. Megtalál, ha nem kutatom." Elgondolkodtató, nem igaz?
Minél jobban ragaszkodunk valamihez, annál jobban elkergetjük azt. Ezt nehéz lehet megérteni, mert lehet úgy tűnik, hogy ellent mond az agykontrollnak és a vonzás törvényének, de valójában arról van szó, hogyha ragaszkodunk egy vágyunkhoz, akkor a hiányra öszpontosítunk. De ha elengedjük a vágyunk felé történő ragaszkodást, esélyt adunk, hogy amit szeretnénk bekövetkezzen.
Természetesen, itt is fontos, hogy tényleg megtapasztaljuk az elengedés áldásos hatását. És én kezdem ténylegesen megtapasztalni. A Buddhisták úgy gondolják, a vágyaink a fő oka a szenvedéseinknek, mert nem fogadjuk el a jelent olyannak, amilyen.
Személyes tapasztalatomból kiindulva a szenvedésem legfőbb forrása mindig a gyógyulás iránti vágyam volt. Gyűlöltem és utáltam, hogy nekem azt kell éreznem, amit. Most, hogy újrakezdtem a Csodák Tanítása gyakorlatait (és most végig fogom csinálni, mind a maradék 359 napi leckét), tapasztalom a csodákat az életemben. Eldöntöttem, hogy lemondok a gyógyulásom iránti vágyamról, mert görcsösen ragaszkodttam hozzá. Hagyom, hadd jöjjön a nagyroham és nem ellenkezek. Teszem a dolgaimat úgy, ahogy. Teszek magamért nap, mint nap. Járok magán neurológushoz. De elfogadom azt az érzést, amit éppen éreznem "kell" és ha nekem életem végéig ezt "kell" éreznem, teljes mértékben elfogadom.
Néha nem is az a probléma fő forrása, hogy mi történik éppen. Hanem az, hogy olyan dolgok miatt vagyunk zaklatottak, ami nincs is. (Mai CS.T feladat) Nagyon érdekes belegondolni, hogy mi szinte mindennap külön történeteket kezdünk gyártani a jövővel kapcsolatban. Pedig valójában nem tapasztaljuk a jövőt.
Ha a ragaszkodásunk tárgyával történik valami, akkor több, mint valószínű elfog bennünket egy negatív érzés. A negatív érzés negatív gondolatokat szül és így tovább. Ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan mi azt szerettük volna, akkor szomorúak leszünk. Azért jelenik meg bennünk ez az érzés, mert volt egy elgondolásunk a "tárggyal" kapcsolatban, amihez ragaszkodtunk.
Bagdi Bellának az egyik dalszövegében van egy nagyon jó részlet, amin rengeteget gondolkodttam. Így szól: "Uralom, ha elengedem. Elérem, ha nem kergetem. Enyém, ha már nem akarom. Megtalál, ha nem kutatom." Elgondolkodtató, nem igaz?
Minél jobban ragaszkodunk valamihez, annál jobban elkergetjük azt. Ezt nehéz lehet megérteni, mert lehet úgy tűnik, hogy ellent mond az agykontrollnak és a vonzás törvényének, de valójában arról van szó, hogyha ragaszkodunk egy vágyunkhoz, akkor a hiányra öszpontosítunk. De ha elengedjük a vágyunk felé történő ragaszkodást, esélyt adunk, hogy amit szeretnénk bekövetkezzen.
Természetesen, itt is fontos, hogy tényleg megtapasztaljuk az elengedés áldásos hatását. És én kezdem ténylegesen megtapasztalni. A Buddhisták úgy gondolják, a vágyaink a fő oka a szenvedéseinknek, mert nem fogadjuk el a jelent olyannak, amilyen.
Személyes tapasztalatomból kiindulva a szenvedésem legfőbb forrása mindig a gyógyulás iránti vágyam volt. Gyűlöltem és utáltam, hogy nekem azt kell éreznem, amit. Most, hogy újrakezdtem a Csodák Tanítása gyakorlatait (és most végig fogom csinálni, mind a maradék 359 napi leckét), tapasztalom a csodákat az életemben. Eldöntöttem, hogy lemondok a gyógyulásom iránti vágyamról, mert görcsösen ragaszkodttam hozzá. Hagyom, hadd jöjjön a nagyroham és nem ellenkezek. Teszem a dolgaimat úgy, ahogy. Teszek magamért nap, mint nap. Járok magán neurológushoz. De elfogadom azt az érzést, amit éppen éreznem "kell" és ha nekem életem végéig ezt "kell" éreznem, teljes mértékben elfogadom.
Néha nem is az a probléma fő forrása, hogy mi történik éppen. Hanem az, hogy olyan dolgok miatt vagyunk zaklatottak, ami nincs is. (Mai CS.T feladat) Nagyon érdekes belegondolni, hogy mi szinte mindennap külön történeteket kezdünk gyártani a jövővel kapcsolatban. Pedig valójában nem tapasztaljuk a jövőt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése