Valami véget ért, valami fáj.... - A szeretet nem szűnik meg.

A  rövid kis szösszenet után, egy kicsit mélyebb írás következik.

Néha van az úgy, hogy akik bár próbáltak 100%-osan elköteleződni egymás mellett, mégsem sikerült úgy a kapcsolat, ahogyan tervezték. Általában a legtöbb szakítás, válás egymás utálatává torkollik, holott hogyan tudnám utálni és nem szeretni azt, akit eddig szerettem és akivel hosszú ideig együtt voltam? Erre szokták azt mondani, hogy a szeretetet és a gyűlöletet egy hajszál választja el egymástól. Rengeteget írtam a döntés hatalmáról, hogy minden pillanatban eldönthetjük, hogy hogyan reagálunk és bár legtöbbször eléggé hevesen reagálom le a dolgokat, van amiben én is változom. Változtam és bár az első néhány nap nagyon megviselt, most is fáj és biztos vagyok benne, hogy a holnapi búcsúzás alkalmával zokogni fogok, napokig, akár hónapokig de egyszerűen az a tudat, hogy nincs harag, se neheztelés csak szeretet, béke és barátság az megnyugtat.

Így kezdünk egy új életet, békében, szeretetben és barátságban. Ez a három év egy olyan tapasztalat volt számomra, amiért örökké hálás leszek, mert rengeteget tanultam, tapasztaltam és kaptam. Sajnos van az úgy, hogy egy adott emberrel nem azért ismerekdünk meg, hogy leéljünk egy hosszú életet, hanem tapasztalat céljából kezdünk bele egy kapcsolatba. A legtöbben sosem ismerik fel azt, hogy nem a saját lelkitársukkal vannak együtt és a félelem  miatt nem mernek kilépni egy olyan kapcsolatból, amiben már nincsen meg az, ami egy komoly párkapcsolathoz szükséges. Nekem az első igazi, komoly kapcsolatomnak lett vége, mennyasszony voltam. Jövőre terveztük az esküvőt, idén lettünk volna négy éve egy pár és bár nagyon szeretem és mindig is nagyon fontos lesz a számomra, de muszáj volt meghozni egy döntést.

Jól döntöttem-e? Hiba volt? Mit fognak gondolni mások? Ilyen és ezekhez hasonló gondolatok cikáztak végig a fejemben, amikor arra a következtetésre jutottam, hogy nem bírom tovább. Muszáj lépnem, bármennyire is szeretem és nem akarom megbántani. Néha, tényleg önzőnek kell lennünk, de nem is önzőség igazából, hiszen magunkkal is foglalkoznunk kell egy kapcsolatban, hogy nekünk mi és hogyan lenne a jó. Annyira sajnálom, hogy nem tudtam úgy szeretni, ahogyan kellett volna, de a legjobb barátomat láttam benne és ezért a három évet nem elvesztegetett időnek gondolom. ÓÓó én annyit tanultam és tapasztaltam az évek alatt, amiért csak hálát tudok érezni. Megismertem egy csodálatos embert, barátot, és bár nagyon fáj, hogy én mondtam ki először, számomra az első szakítás (eddig mindig velem szakítottak) éreztem, hogy tovább kell lépnünk. Amikor mindent megbeszéltünk, átbeszéltünk, szerencsére Ő is rájött arra, hogy előbb vagy utóbb ő is kimondta volna, de se ő, se én nem mertünk lépni. Próbáltuk megoldani a felmerülő problémákat, de van az úgy, hogy nem sikerül. Főleg, ha elmúlik mindkét részről az a bizonyos kémia. Így közös megegyezéssel válnak el útjaink, békével és szeretettel, mert így is lehet. Igazi közhely, de abszolút igaz, hogy ne sírjunk mert vége lett, mosolyogjunk, mert megtörtént. Fáj és egy ideig fájni is fog, főleg, hogy nem lesz itt, de tudom, hogy mi tényleg képesek leszünk barátként átvészelni.

Valójában, tényleg úgy gondolom, hogy bizonyos emberekkel nem azért kerülünk közelebbi kapcsolatba, mert az igazit, a lelki társat találtuk meg bennünk, hanem azért hogy tanuljunk valamit, amit eddig nem tapasztaltunk meg. És hogy én mit tanultam és miért vagyok hálás?

Hálás vagyok neked, Te drága lélek, akit immár ex vőlegényemnek nevezhetek, de helyette inkább a legjobb barátomnak,mert:

- Megtanítottál arra, hogy a feltétel nélküli szeretetre való törekvés a világ legcsodálatosabb dolga.

 - Megtanítottál dönteni, hogy minden pillanatban dönthetnünk az adott cselekedetünk mellett, és eldönthetjük, hogy haraggal vagy szeretettel válaszolunk egy adott sérelemre.

- Újra elindítottál az önfejlesztés útján.

- Amikor haraggal válaszoltam, te legtöbbször szeretettel tetted és megöleltél, mert tudjuk akkor van a legnagyobb szüksége valakinek a szeretetre, amikor nincs békében magával.
- Megtanítottál kertészkedni és megszeretetted velem, a kerti munkát.

-  Nem mondtál le rólam és a gyógyulásomról és addig mentél, amíg megtaláltuk azt a magán neurológust, aki diagnosztizálta, hogy epilepszia áll a rohamaim hátterében és elindítottál a gyógyulás útján.

- Színházak, koncertek, utazások, együtt, ahol mindig megnevetettél és nagyon jó humorista leszel!

- Értékeltél és a negatív tulajdonságaim ellenére is szerettél.

- Támogattad a gyógyulásomat, a vegánságomat és a környezettudatosságomat,

Végletegik sorolhatnám mi mindenért vagyok neked hálás, de leginkább a szeretetedért, barátságodért és azért, hogy képesek vagyunk harag nélkül, szeretetben tovább állni.

Úgy gondolom a spiritualizmusnak nagy köze van ahhoz, hogy hogyan viszonyulunk dolgokhoz. Rengetegen a félelem miatt nem mernek kilépni egy kapcsolatból és a félelem egyik oka az, hogy félnek attól, hogy egyedül maradnak. Bennem is megfogalmazódott ez a gondolat, de ez csak egy gondolat, a sors majd úgy is hozza a magáét. Nem szabad félelem miatt maradni és legfőképpen ragaszkodni. Az szeret igazán, aki képes elengedni. A szakítást fel lehet fogni negatívan, de pozitívan is. Ebben is ott rejlik a lehetőség. A lehetőség, hogy most önmagunk kerüljünk előtérbe, mert ahogyan most a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségénél Bodor Tibor Hangoskönyvtárnak felolvasom a kedvenc könyvemet, a Beszélgetések Istennel c. könyvet - ma pont egy kapcsolati résznél jártam-, ahol arról volt szó, hogy egy valódi jól működő kapcsolat az ÉNközpontú kapcsolat. Ezt rengetegen félreértik, de spirituális értelemben itt arról van szó, hogy csak azt tudod adni a másiknak, amit önmagadnak. Így szeress bele saját magadba amennyire csak tudsz és akkor fogsz tudni viszont szeretni. Fáj, nagyon fáj és tudom, hogy sírás is lesz még bőven, de mindent összevetve egy szereteten alapuló kapcsolat volt ez, amiért örökké hálás leszek. Most itt az idő, hogy magamat helyezzem az előtérbe, gyógyítsam a lelkem, gyógyítsam a testem és ápoljam a kertet, amit bár közösen kezdtünk el, de egy ideig nekem kell gondoskodnom róla. 

Mindezek ellenére a béke és a szeretet érzése jár át, mert bár a párkapcsolatnak vége, egy sokkal szebb kapcsolat lesz előtérben, ami nem más,mint a barátság.

Szeretlek, és ez sosem fog változni! Bármikor számíthatsz rám és tudom, hogy én is számíthatok te rád. Most itt a lehetőség, hogy önmagunkat helyezzünk az előtérbe, békében, szeretetben, és hálatelt szívvel.

Félelem helyett, válasszuk a szeretetet, néha még nekem is nehéz, de törekszem a feltétel nélküli szeretet elérésére.

Nem kell roszban lenni, nem kell neheztelni és haraggal elválni. Lehet így is, békében.


A világ legcsodálatosabb embere és örökké hálás leszek az életnek, amiért megismerhettem.