Nem tudhatom másnak e közösség mit jelent...; Volt egyszer egy Dark/ Goth találkozó Debrecenben.

Van egy közösség, ami 2007 - 2008 óta fontos részét képezi az életemnek. Gyakran hallottam azt idősebbektől, tinédzserként, hogy: "majd kinövöd." Igen, valóban? Hány ember kapta meg ugyan ezt? És mennyi van még mindig benne? A dark/ goth szubkultúra mindig fontos része lesz az életemnek, mégha nem is mindig leszek a legaktívabb tagja, de debrecenben sokszor volt már példa arra, hogy megpróbáljuk összekovácsolni a debreceni tagokat, érdeklődőket, szimpatizánsokat. Voltak régebben nagyon jó találkozóink, voltak kevésbé jók, amikor nem sok ember jött el, vagy éppen az egészségügyi megoldandó feladatom miatt éppen én nem tudtam részt venni. Azt tudni kell, hogy nálam a stressz is egy kiváltó ok és ilyenkor nyilván bennem is van egy kis stressz, mert ha otthon is érzem magam közöttük, mégis kicsit kilógok a sorból a túl nyílt, nyitott, vidám személyiségemmel (bár ezt lehet csak én érzem így, éljenek a perky/hippy vagy ahogy Blithe fogalmazott egyszer turmix gothok) 

Sok sok szervezés után úgy döntöttünk megint csak belevágunk, bár nem számítottunk sok emberre és nekem is elment mint fő szervező és mint a Debreceni gothok csoport főadminja a kedvem, de párom ügyesen rábeszélt. Én mindenképp akartam menni, nem arról van szó, mert fontos a közösség és a dark élet fenntartása itt debrecenben is számomra, csak elcsúsztunk idővel és azt hittem sokat fogunk késni, de szerencsére nem így lett. Én az az ember vagyok, aki szeret időben oda érni mindenhova. Nem szeretek késni.  

Az időpontot eleinte vasárnapra akarták rakni, de nekünk az semmiképp nem lett volna jó, így a szombat lett a végleges és szerencsére meglepően de végre sokan megtiszteltek a jelenlétükkel még úgy is, hogy egy Budapesti csapat csak spontán módon csatlakozott hozzánk, viszont nagyon örültem nekik, mert rég nem látott ismerősöket láthattam és megismerhettem új embereket. 11 órától kezdtünk, akkor még leginkább csak mi szervezők és hozzátartozóik voltunk jelen és délután fele kezdtek többen jelen lenni. Tényleg nem számítottunk sok emberre, de pozitívan csalódtunk és én személy szerint nagyon boldog voltam, hogy ennyien eljöttek és ismerhettem meg új embereket és beszélgethettem régiekkel is. Annyira jól éreztem magamat és bízom benne, hogy mások is hasonlóképpen érezték magukat. Sajnos nekünk hamarabb elkellett mennünk, így nem tudtam estig vagy hajnalig maradni, pedig ha lett volna rá lehetőségem akkor semmi akadálya nem lett volna, de nem így alakult. Talán majd legközelebb. 

A csoport képen nincs rajta mindenki, mert később totál elfelejtettünk képeket csinálni még, meg úgy amúgy is fotózni. Inkább beszélgettünk, ismerkedtünk. Ahogy tudom én mindig szeretném valahogy támogatni ezt a közösséget, mert számomra ez nem csak egy közösség, hanem maga az élet. Most lehet mondani, hogy ez tökre elcsépelt dolog. De mi mást tudnék mondani? A gyerekkoromat végig kiséri egészen felnöttkoromíg és tovább, ez az én részem, lényem. Ha nem is öltözködöm mindig úgy, ha nem is csak goth zenéket hallgatok és tök vidám, pozitív spirituális személyiségem van akkor is hozzám tartozik. A szubkultúrában megismert emberek annyira kedvesek, nem ítélkeznek, okosak, műveltek, elfogadóak, befogadóak családként viselkednek egymással és jó érzés ide tartozni. Ez olyan dolog, mint valaki gamer közösség tagja, azok is családként tekintenek egymásra. A család nem csak vérből születik. Amikor a V. Országos Gothic Találkozón vettem részt, ami számomra az első nagyobb Pesti goth találkozóm volt, annyira úgy éreztem hogy otthon vagyok és mindig egy ilyen eseményre vágytam. Mégha rohamom is volt és csak egy koncertre jutottam el, de nagyon jó érzés volt ott lenni, és a szervezők rögtön jöttek segíteni. Szeretem őket és nagyon hálás vagyok a sorsnak vagy nem is tudom kinek adjak hálát, hogy rám talált vagy rájuk találtam. Ezért fontos számomra annyira a közösség, az összefogás, az hogy fennmaradjon.

A debreceniek valamiért nem akarnak nagyon szocializálódni, ilyen is van. De szerencsére akadnak olyanok akik mindig a részesei akarnak maradni egy összetartó közösségnek, ahol barátkozhatnak, ismerkednek hasonló, közös érdeklődésű emberekkel. És a páromnak is hálás vagyok, amiért elkísért és a reggeli nyűglődésem ellenére is "rábeszélt" hogy menjek el. csodálatos volt és nagyon hiányzik mindenki. És azért is hálás vagyok, hogy jól voltam, nem volt rohamom. Szuper volt.

Minden a Magyar Gothic Club honlappal kezdődött, ami már megszűnt, de a magyar goth közösség még mindig fennmaradt! Még mindig itt vagyunk. Mindig szívesen láttuk a találkozóinkon az érdeklődöket, szimpatizánsokat, sosem volt kikötve, hogy csak és kizárólag gothok jöhetnek egy goth találkozóra. És hogy miért jó hogy blogot írok a goth találkozóról? Mert Gothic Rosettát egy debreceni goth találkozóról írt bejegyzésem által ismertem meg, és így hátha lesznek mások is, akikhez esetleg így jut el, hogy igen, a debreceni dark goth közösség is létezik, él és virágozik! 

Legközelebb is lesz DDGT! Köszönjük, hogy eljöttetek!

Megjegyzések

  1. Nagyon jó volt a bejegyzést olvasni és az is nagyon király, hogy ennyire összetartotok, még ha csak páran, nem egy nagyobb közösség, de közösség vagytok és büszke lehetsz magadra! Én a Mondocon-on érzem magam igazán otthon, ott van a legtöbb dolog, amit szeretek, szóval átérzem azt, amit ide leírtál nekünk. A kép is remek lett^^ ♥

    Még több ilyen találkozót!
    Puszi ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj nagyon örülök, hogy valamilyen szinten egy közösségi szellemmel így tudsz azonosulni ezért átérzed ezt nálam. =) köszönöm a kedves szavakat :))

      Törlés
  2. Nagyon tetszett ez a összefoglaló és nagyon jól megírtad. :) Annyit tennék csak hozzá, hogy nem csak a Debreceniek nem szeretnek szociálodni, hanem az egész emberiség, vagy fogalmazzunk úgy hogy valaki nem igazán társasági lény és inkább elvan a kisebb társaságában, mint egy nagyobb rendezvényeken, tömegben vagy találkozókon. Ez szerintem tök rendben van, hogy nem mindenki társas lény, mindenkinek megvan a maga személyisége. :) Sajnos manapság nagyon kevés rendvezmény van bizonyoso típusokra értve, mint a Goth találkozók. Mikor én voltam gyerek akkor ezekből is gyakori volt különböző találkozók voltak akkor még, ma már mintha teljesen megszűnt volna ez a jólét vagy minek lehet ezt nevezni? :D Voltam Mondocon-on, de arra is azt mondom hogy egyszeri alkalom volt és elég is volt. Sokan szídják azt is, hogy teljesen átment Gamerbe. ^^"

    A kép is nagyon jó lett. :) Szerintem ha az ember jól érzi magát valahol, akkor nem képekben kell megélni, hanem ott és akkor kell élvezni, hogy Igen ott vagyok, Igen ott voltam. Ilyenkor az ember jól érzi magát és kikapcsolódik, átadja magát az élmények.

    Mégegyszer nagyon jó kisbejegyzés lett. :)

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy jól sikerült a találkozó, és hogy a vártnál többen elmentek rá. És hogy annak ellenére, hogy az elején nem nagyon akartál menni, mégis rávetted magad (illetve hagytad magad rávenni), hogy elmenj. ;-)

    VálaszTörlés
  4. Szuper összefoglaló lett! Jó kis közösség vagytok! Jó döntés volt, hogy mégiscsak elmentél!��

    VálaszTörlés
  5. Szuper összefoglaló! Örülök , hogy jól sikerült, és tök jó hogy a párod rábeszélt 😊😊

    VálaszTörlés
  6. Remek írás lett :-) Olyan jó volt olvasni a soraidat. Párodnak hatalmas nagy taps jár, amiért rábeszélt :-)

    VálaszTörlés
  7. Mindig jó olvasni az ehhez hasonló közösségi találkozókról, szuper látni, hogy mennyire össze tudja hozni az embereket egy-egy közös érdeklődés vagy szenvedély. Érdekes egyébként, hogy milyen sokan állnak úgy a szubkultúrákhoz, hogy ez csak egy phase, úgyis kinövöd, de mostanra azért egyre több kutatás van arról is, hogy az a zene, amit tizenévesen hallgatunk és szeretünk, milyen meghatározó szereppel tud bírni az életünkben. Még ha utána tényleg el is távolodunk tőle, ha sok évvel később újra felszólal egy nagy régi kedvenc, az azért még tudja dobogtatni a szívet. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezzeel tényleg egyet tudok érteni, én a J-rockot távolódtam el valamilyen szinten, de néha nosztalgia képp előveszem vagy mostanság újra előtérbe kerülnek az animés korszakomat is meghatározó kedvencek =)

      Törlés
  8. Biztosan hatalmas élmény lehetett ez Nektek :) jó egy-egy közösséghez tartozni biztosan :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez így van-. Szeirntem mindenkinek jó ha megtalálja azt a közeget, ahol otthon érezheti magát!

      Törlés
  9. Szia. Számomra teljesen ismeretlen ez a világ, pedig nagyon tetszenek a goth stílusú sminkek. Jó volt kicsit beleolvasni ebbe is. Köszönöm. 😊

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Életmódváltás. 30 napos kihívás teljesítve.

Sampontól az öntisztulásig.

Tabutéma: A nőiességről, avagy hogyan éld meg a nőiességed!

Elemezzünk dalszövegeket! Enigma- Return to Innocence