Valahogy akárhányszor elkezdek írni valamit, mindig először a címen gondolkodom és majd csak utána hogy hogyan is fogom megfogalmazni a közlendőmet. Most ez pont, hogy fordítva történik, csak írom a sorokat, és később majd adok valami címet is, ami összefoglalja, hogy miről is fogok írni.
Voltál már igazán boldog? Amikor azt érezted, hogy történhet bármi, érezheted magad bárhogyan, de boldog vagy! Nem csak felszínesen, hanem úgy mélyen, legbelül, igazán. Én azt hiszem, most pont ezt érzem.
Mindig kerestem a boldogságot, de sosem értettem igazán, mindig vágytam mások elismerésére, szeretetére, hogy érezzem, hogy értékes vagyok, hasznos tagja a társadalomnak, vagy csak szimplán vágytam arra, hogy ne gondoljanak rólam rosszat, mások. Próbáltam követőket gyűjteni, hogy mások kompenzálják a szeretetéhségemet. "Minél több követőd van, annál értékesebb vagy." Igen, volt ilyen is. Vannak, akik nem hisznek abban, amit csinálok. Vannak, akik megvetnek a múltam egy -egy aspektusa miatt, de mégis úgy érzem, hogy ezek már egyáltalán nem számítanak! Nehéz szavakba önteni azt, amit kiszeretnék fejezni és miközben ezeket a sorokat írom éppen szédülök, rohamban vagyok de mégis úgy éreztem, hogy írnom kell most, azonnal és az amit érzek, teljesen rendben van. Legyen jelen, meg engedem neki, hogy itt és most jelen legyen.
Nagyon sok segítővel találkoztam az életem során, minden egyes segítőnek végtelenül hálás vagyok, holott annyiféle segítő van. Valakinek ez válik be, valakinek az. Nem lehet tudni kinél fog áttörés történni, viszont minden értünk van, minden azért történik, hogy a javunkat szolgálja és fejlődjünk általa. Ráléptem egy útra, és az élet folyamatosan olyan út felé vezetett, ami által hitet szereztem.
Mindig a hittel voltak a legnagyobb problémáim, agykontrollt végeztem, tudtam hogy ez létezik, működik, mert megtapasztaltam nagyon sokszor, még akkor is, hogyha a rohamaim csökkentésében, vagy elmulasztásában egyáltalán nem tudtam alkalmazni, mert ilyen nagy hitem nem volt.
Sokan gondolják úgy, hogy az önfejlesztő könyvek semmit sem érnek, ugyan arról szólnak és beteg emberek írják. Gyakran jönnek a kommentek, hogy elcsépelt bölcsességgel vannak tele az újonnan megjelenő önsegítőkönyvek. Na, de itt álljunk is meg. Ha van, akinek segít, akkor nem mindegy hogy hányadik könyvre jön meg igazán a motivációja? A legjobban azzal tudunk azonosulni, hogyha valaki szintén átélte már a poklot és saját tapasztalatait osztja meg másokkal, hogy Ő hogyan jött ki belőle.
Januárban kezdtem igazán az útra lépni, nem érzem azt, hogy elkéstem. Annál is inkább az érzés fogalmazódott meg bennem, hogy most vagyok jó helyen és az élet tényleg olyan lehetőségeket hozott az utamba, amik által sokat fejlődhettem mentális szinten is. Elkezdtem foglalkozni a tranzgenerációs, - illetve személyes traumáim feloldásával. .Amikor magadban meggyógyítasz valamit, az nem csak rád, hanem az egész világra hatással lesz. Számomra most nem az önsegítőkönyvek, hanem személyek hozták meg az igazi változást, de ez sem következhetett volna be, ha én magam nem akarom és ellenálltam volna a negatív berögződési mintáimnak köszönhetően.
Amire fókuszálsz, olyan lehetőségeket kapsz az univerzumtól. Január óta másra sem gondoltam, csak a gyógyulásomra, fejlődésemre, hogy végre olyan életet tudjak élni, amilyenről mindig is álmodtam. De általában mi, magunk szabotáljuk saját magunkat. Mindig saját tapasztalatból írtam, és mindig csak azt osztottam meg másokkal, amilyen tapasztaltban volt részem. Most is tapasztalatból írok. Előző posztomban írtam arról, hogy nem állok ellen és engedem, hogy jelen legyen a pillangó (roham). Ha engedem, és nem ellenkezem, gyengébb lefolyású. Ugyan akkor ez a fejlődésem, három napja még magasabb dimenziókba emelkedett, és ennek előzménye hogy egy csoda csontkovácsnál jártam. Nem csak fizikailag gyógyított, hanem holisztikusan is. Amit az egy óra alatt kaptam tőle, szinte az egész életemet megváltoztatta. És nekem akkor ott, abban a pillanatban erre volt szükségem. Sok dologgal előtte is tisztában voltam, mert hallottam róla vagy olvastam róla, de itt ez kicsit egészen más volt, mert még nagyobb összefüggéseket értettem meg általa. Azt a hitet, amit mindig is kerestem, most kaptam meg. Mondjuk ez sem teljesen igaz így, mert mindig bennem volt, csak most aktiválódott valami, ami által a felszínre tört.
Soha nem éreztem magamban ekkora hitet, mint amit most érzek. Történjen bármi, képes vagyok rá! Tudatosan elkezdtem a "képtelen vagyok" kezdetű mondataimat, "Képes vagyok"-ra cserélni. Ha másnak is sikerült, nekem miért ne sikerülne?
Sokszor kaptam negatív mondatokat gyermek, illetve tinédzserkoromban. "Életképtelen vagy, nem vagy rá képes, nem fog sikerülni. Úgy sem lehet belőled színésznő, hájas a segged. Hülye vagy stb." És akik ilyen jellegű mondatokat mondanak másnak, nem gondolnak bele, hogy a későbbiekben ez milyen traumaként fog hatni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése